Már 2015-ben megjelent egy kormányhatározat, amely több mint 300 milliárd forintból átfogó fejlesztést írt elő a balatoni régióban. Akkor Vitályos Eszter, még a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkáraként, azt mondta: megvalósulhatnak a régió álmai, köztük a balatoni körvasút.
A Balaton körbevonatozhatósága az itt élők és az ide utazó turisták számára egyaránt kiemelt fontosságú
- mondta a Móring József Attila országgyűlési képviselő, a Dél-Dunántúl fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Világgazdaságnak. A körvasútról azt mondta, hogy a tó körüli borászatok és vendéglátó helyek közvetlenül elérhetőek lesznek átszállás, közlekedési eszközök váltása nélkül. „A Balaton, mint az ország első számú turisztikai desztinációja ezáltal még vonzóbbá válik” - tette hozzá.
Az elmúlt tíz évben több kormányhatározat is született, amely érintette a Balaton körüli vasútfejlesztést, mivel azonban Magyarország számos fejlesztési projekthez nem férhetett hozzá az EU-s források egy részének visszatartása miatt, a balatoni körvasút finanszírozása is bizonytalanná vált.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) most arról tájékoztatta a lapot, hogy
novemberben várható a tervezési szerződések megkötése, a megvalósíthatósági tanulmányok 2026 tavaszára készülnek el.
Ezt követően indulnak az engedélyezési és kiviteli tervek, a szükséges engedélyek beszerzése, valamint a kivitelezéshez szükséges tenderdokumentáció összeállítása.
A fejlesztések részeként a Balatonfüred-Tapolca-Keszthely vasútvonal villamosítása is elindulhat. Ezzel 77 kilométeren szűnne meg a sebességkorlátozás. Emellett 9 kilométeres villamosított vonalszakaszt építenek Lepsény és Balatonakarattya között.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér