November 11-én hivatalosan is bejelentették a Balaton Sound szervezői is, hogy a fesztivál jövőre biztosan elmarad. Ugyanakkor a bejelentő posztban úgy fogalmaznak, hogy „kényszerpihenőre” vonul.
Az indoklás szerint a „Covid óta eltelt 3 évben mindent igyekeztünk megtenni, hogy a fesztivál a nehezített pályán is működni tudjon”, végül az a döntés született, hogy az eddigi színvonalon biztosan nem fogják tudni megrendezni jövőre a fesztivált.
Újra kell gondolnunk a jövőt, ehhez pedig időre van szükségünk
– írják.
Már napokkal az idei Balaton Sound után felmerült, hogy jelenlegi formájában nem fogják megrendezni többet, Zamárdi önkormányzatával ugyanis a rendezvény megtartásához szükséges engedélyt nem hosszabbították meg a szervezők. Ugyanakkor a Balaton parti település másik fesztiválja, a Strand Fesztivál marad a helyén, sőt, egy nappal hosszabb is lesz jövőre.
Nagy bejelentés érkezett a Balatonról, ennek mindenki nagyon fog örülni
A következő nyári szezonban egy új stranddal találkozhatnak majd a pihenni vágyók Balatonfüreden.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon