Az úgynevezett szalinizáció során növekszik az édesvizek sótartalma, a jelenség a 21. század első évtizedeiben kezdte el jobban foglalkoztatni a szakértőket.
A jelenség mögött a bányászat, a kőolaj- és gázkitermelés, az utak sózása, a műtrágyahasználat és a tájhasználat változása áll.
A BalatonSience Facebook-posztjában azt írja, hogy a kommunális és az ipari szennyvízkibocsátás, az urbanizáció, valamint a beépített, lefedett terület növekedése jelentősen növeli az iontranszportot a vízgyűjtőterületeken, egyebek mellett az építési anyagok korróziója, a szennyvízkibocsátás, valamint az utak sózása miatt.
A növekvő szalinizáció azonban hatásait azonban a klímaváltozás tovább erősíti. A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és az Országos Vízügyi Főigazgatóság közös, a Hidrológiai Közlöny 2024 évi 3. számában megjelent tanulmánya szerint az elmúlt 130 év adatai alapján jól kirajzolódik, hogy a 19. század végétől a 20. század közepéig a Balaton sótartalma nem változott.
Az utóbbi 50 évben azonban tartósan növekedett és ez a mai napig tart.
Az összes ion koncentráció a tó egész területén a történeti háttérnek tekinthető 450 mg/l értékről napjainkra 620-690 mg/l körülire nőtt. Vagyis ennek alapján a Balaton mindössze az 1980-as évek volt édesvizű tó, ma már azonban inkább édes-sós átmeneti vizű.
Ez a változás főleg az urbanizációval köthető össze, mivel a szalinizáció fő oka nem a klorid-ion növekedése volt, szemben azzal, amit az Északi-féltekén figyeltek meg. A Balatonban a a beépített terület részaránya az 1927-es 1,6 százalékos értékről napjainkra 6 százalékra nőtt.
Ami pedig mindebből a klímaváltozás számlájára írható, az az, hogy az ezredfordulót követően napjainkig kilenc alkalommal volt a tó éves vízmérlege negatív, azaz a hozzáfolyás és a csapadék nem fedezte a párolgást, ami szükségszerűen növelte a víz tartózkodási idejét a tóban, ami az oldott sók töménységének növekedését eredményezte.
A poszt szerint amennyiben nem történik változás a sótartalom növekedésének tendenciájában, akkor az ötven év múlva megközelítheti az 1000 mg/l értéket, ami a tavi élővilág jelentős változását hozhatja magával.
Tombolt a vihar, a Balaton is megborult
Keszthelynél 35 centivel csökkent, Siófokonál 24 centiméterrel növekedett a tó vízszintje tegnap este óta. Ez azt jelenti, hogy kibillent a Balaton vize.Ha többre kíváncsi, ITT olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben