Egyértelműen a Siófoki járásban történik a legtöbb lopás a Balatonnál. Különösen érdemes résen lenni Siófok belvárosában, a Jókai parknál, de az Aranyparton is, de ugyanígy ajánlott figyelni Keszthelyen, Balatonlellén és Balatonfüreden is. Ezek ugyanis mind olyan települések, ahol hajlamosak a bűnözők kirámolni az ember cókmókját, vagyis érdemes résen lenni, és fürdőzéskor betartani a rendőrségi szakemberek javaslatait a „törölköző-széfre” vonatkozóan, és örökre észbe vésni: a törölköző nem teszi láthatatlanná a pénzzel, iratokkal, bankkártyával és nyaralókulccsal telepakolt táskát – írja a Pénzcentrum.
A statisztikák azt mutatják, hogy a Balaton bizonyos területein sokkal nagyobb az esélye annak, hogy lába kél az értékeinknek, mint máshol.
A bűn városai
Hogyha megnézzük a rendőrség statisztikáit, akkor az elmúlt 60 napra szűrve (2023. 04. 13-06.12.), amik jellemzően tavaly augusztusi, szeptemberi adatokat tartalmaznak, egyértelműen azt találjuk, hogy magasan Siófok és környéke a legveszélyesebb terület, ha lopásokról van szó.

Ha pedig a bűnügyi szempontból forró többi területet is szemügyre vesszük, akkor feltűnhet, hogy a Balaton túloldalán Balatonfüreden is előszeretettel tevékenykednek a rosszfiúk, igaz kisebb mértékben, mint Siófokon. A déli parton pedig hasonló módon elszíneződött Balatonlelle és Balatonboglár. De a nyaralók másik nagy kedvence, Keszthely is pirosan izzik, itt is több lopást regisztráltak, mint máshol a környéken.
Ne váljon báránnyá a farkasok között
Az elmondottak miatt érdemes felkészülniük a magyar tengerhez utazóknak, hogy ne váljanak áldozattá. Nyaralás idején ugyanis az ember hajlamos lazítani, megfeledkezni arról, hogy történhet vele nem várt kellemetlenség. Ezt pedig a tolvajok rendre ki is használják.
A rendőrségi tapasztalatok szerint első körben az idősebbeket nézik ki maguknak a bűnözők, mert ők még az átlagnál is óvatlanabbak nyaraláskor.
Bajmegelőzési egyszeregy
- Csak annyi pénzt vigyen magával, amennyi feltétlen szükséges. A készpénzt és a bankkártyát ne tárolja egy helyen.
- Ha válltáskát használ, annak zsebeit mindig fordítsa a teste felé, tömegközlekedési eszközön, zsúfolt helyen mindig tartsa maga előtt, és fogja szorosan, akárcsak a hátizsákot.
- Semmilyen értéket ne hagyjon elöl, például ne tegye a pénztárcáját az asztalra, ha étterem teraszon tartózkodik.
- Vendéglátóegységben a táskáját ne akassza a szék háttámlájára, olyan helyre tegye, ahol szemmel tudja tartani.
- Az autóval közlekedők ne hagyjanak az utastérben értékeket.
- Soha ne vigyen értékesebb tárgyakat a strandra, vagy ha mégis, akkor használja az értékmegőrzőt.
Jó lenne az idei nyaralási szezonban egyre kevesebb vörös foltot látni a rendőrség bűnügyi hőtérképén.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Jön a hétvégi fizetős parkolás

Új korszak kezdődik az OTP-nél

A Bankszövetség is elmondta véleményét a friss devizahiteles döntésről

Minden jel arra mutat, hogy külföldi bankokba menekítik a magyarok a devizájukat – valamit tudhatnak

Fennakadt a füge, kiderült, hogy ez a fajta veszélyes mérget tartalmaz

Jönnek az oktatással meg az egészségüggyel, pedig a lakhatás fogja felrobbantani a magyar társadalmat

Az árak nyugatiak, a bérek keletiek – gazdasági csapdában Magyarország?

Orbán Viktor: Barátok kellenek, nem ellenségek

Egy rakás pénzt hagyna a cégek zsebében egy új javaslat
