A lakosság naponta tesz bejelentéseket a környezetvédelmi hatóságoknál, olyannyira elviselhetetlen a bűz, ami terjeng a településen – olvasható Szanyi Szilvia, balatonfűzfői polgármester Facebook bejegyzésében. A politikus szerint ez egy
rendkívül súlyos, közegészségügyi és környezetvédelmi szempontból is aggasztó eset, amely Balatonfűzfő, Papkeszi, Királyszentistván és Balatonkenese lakott területeit érinti, a településünk határában működő egyik gazdasági társaság tevékenységéhez köthető.
A bejelentésekre több alkalommal is kivonultak a helyszínre a helyi hivatásos tűzoltók, valamint a katasztrófavédelem mobil laborja, és a királyszentistváni Nitrokémia Zrt. üzemi területén ammónia nevű szúrós szagú, gáz jelenlétét mérték a levegőben. A cég közben arról adott ki tájékoztatást , hogy üzemzavar miatt történt az eset. A hónap elején megígérték, hogy amíg nem oldódik meg a probléma, nem engednek be több tartályos autót.
Tekintettel arra, hogy a mérések csak több órával az események észlelése után történtek, nem zárható ki annak lehetősége, hogy időközben a megengedett határértéket meghaladó mennyiségű mérgező gáz juthatott ki a lakott területekre – írja az Infostart.
A szennyvízüzemben lehetett a baj
Egy másik posztban arról tájékoztatta a közvélemény a polgármester, hogy a Nitrokémia Zrt ipari szennyvízüzemében történt az üzemzavar, ahová vezetéken és tartálykocsikon érkezik a szennyvíz tisztításra, és a biológiai tisztítás okozza a szaghatást.
A zárt technológia kiépítése 3-4 milliárd forint lenne, bezárni pedig nem tudnak, mert a vezetékeken a helyi gyárak szennyvize csak ide futhat be.
Ezért arra tett ígéretet a cég, hogy amíg nem tudják helyre állítani a rendszert, addig nem fogadnak be több tartályos szállítmányt.
A polgármester tudomása szerint környezetvédelmi hatósági ellenőrzési eljárást folytatnak az ügyben. Kontrát Károly országgyűlési képviselő egyeztetett a kormányhivatallal és a Nemzetgazdasági Minisztériummal is. A feltételezések szerint egy ismeretlen cég által használt, ismeretlen összetételű anyag súlyosan károsította a Nitrokémia Zrt. technológiai berendezéseit. Mivel ez egy állami tulajdonú vállalat, így a közvagyon károsodása is felmerül, így környezetkárosítás bűncselekménye miatt ismeretlen elkövető ellen tettek büntetőfeljelentést.