A vádirattal egyező ítéleti tényállás szerint a 26 éves nő 2022. március 19-ére virradóra, nem sokkal éjfél után a VIII. kerületi, József körút 31. szám előtt levő ATM-nél figyelt fel a kínai sértettre, aki éppen készpénzt vett fel. A nő elhatározta, hogy a férfit meglopja, ezért odalépett hozzá és kikapta a bankjegyeket a kezéből.
A sértett ekkor megfordult és megpróbálta visszaszerezni a pénzét, veszekedni kezdtek, a sértett követelte vissza a tulajdonát, amit a vádlott nem akart visszaadni.
A bankókat mindketten rángatni kezdték, köztük dulakodás alakult ki. A nő egyik ismerőse, egy 43 éves férfi ekkor meglátta a körút túloldaláról, hogy ismerőse egy férfival dulakodik, ezért odasietett és a férfit ököllel megütötte, melytől a sértett előbb a kirakat üvegének esett, majd pedig a földre. Ezt követően az elkövetők a pénz nagy részével elhagyták a helyszínt. A bántalmazás következtében az áldozat súlyosan megsérült.
A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség a nőt – úgynevezett megtartásos – rablás bűntettével, a férfit pedig – előélete miatt mint többszörös visszaesőt – súlyos testi sértés bűntettével vádolta vádiratában.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság a bűnösségüket teljes körűen beismerő vádlottakat bűnösnek mondta ki vád szerint, és a nőt 2 év 6 hónap, társát 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, továbbá a nővel szemben – a megszerzett összeg erejéig - vagyonelkobzást rendelt el.
Az ítélet a nő vonatkozásában jogerős, a férfi és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést.
A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség a nőt – úgynevezett megtartásos – rablás bűntettével, a férfit pedig – előélete miatt mint többszörös visszaesőt – súlyos testi sértés bűntettével vádolta vádiratában. A Pesti Központi Kerületi Bíróságnak a vádlottak teljes körűen beismerték tettüket, a nőt jogerősen 2 év 6 hónap, a férfit 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte. Ezen felül a nővel szemben – a megszerzett összeg erejéig - vagyonelkobzást rendelt el. A férfi és védője fellebbezést nyújtott be enyhítésért.
Már nem divat a bankrablás, sokkal gátlástalanabb módon lopják a legtöbb pénzt
Kockázatos bankrablások helyett mindinkább az egyszerűbben feltörhető ATM-eket veszik célba az európai bűnözői csoportok. Van egy ország, amelyet kimondottan kedvelnek.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat