Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője közölte:
megkezdődött a Duna tetőzése a Szigetköznél, Nagybajcsnál pedig csütörtökön napközben várják 855 centiméter körül az áradó folyó tetőzését.
Siklós Gabriella a a Kossuth rádióban műsorban azt mondta, hogy az említett területeken szerda éjszaka a szakemberek már észleltek buzgárokat, csurgásokat a védműveken, de
az azonnali beavatkozásnak köszönhetően a töltések tartanak.
Hozzátette, hogy a védművek a Dunakanyarban már elkészültek, a szóvivő reményei szerint már a fővárosi szakaszokon is készen állnak.
Kisoroszit körbezárta a víz, és a számítások szerint akár egy hétig tarthat ez a helyzet
– idézi az atv.hu a nyilatkozatot.
Siklós Gabriella elmondta azt is, hogy
egyelőre nem lehet tudni, hogy hány napig lesz másod-, illetve harmadfokú árvízvédelmi készültség, jelentős csapadék a vízgyűjtő területeken nem várható, de az ausztriai olvadás egyértelműen lassítja az ár levonulását.
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az árvízvédelmi operatív törzs csütörtök reggeli ülése után tartott sajtótájékoztatón, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett, bejelentette:
az árvízi védekezéssel összefüggésben egy zöldszámot hozott létre a kormány.
A 06/80-204-240-es számon az árvízzel kapcsolatos lakossági információk kérhetők és bejelentéseket is lehet tenni az árvízhelyzettel kapcsolatban, valamint a felajánlásokat is itt lehet megtenni.
A Telex tudósítása szerint miniszterelnök arról beszélt, hogy a másodfokú védelem alatt álló területek hosszát 33, a harmadfokú védelem alatt álló területek hosszát 3 kilométerrel növelték meg, a rendkívül készültséget pedig 37 kilométeren, a Lajta miatt kellett elrendelni.
Így összesen 70 kilométerrel emelték meg a védelem alatt álló területek hosszát
– mondta Orbán Viktor, aki elmondta még, hogy további 200 főt mozgósítottak a vízügyi szakembereknél és a katonáknál is, a rendőröknél újabb 130 főt, a rendészeti hallgatók létszámát 53-mal emelték, az elítéltek számát is feltornázták, és úgy látja, hogy zsáktöltésre további erőket fognak mozgósítani a börtönökből.
Összesen a hivatásos állományból szerdán 4392-en dolgoztak, csütörtökön már 5328-an.
Önkéntesből is sok van, az emberek rendezetten jelentkeznek erre, szerinte úgy tűnik, hogy a magyarok kitanulták a védekezést, pontosan tudják, hogy mit és hogyan kell tenni. Tegnapról mára virradóra 130 ezer homokzsákot töltöttek meg az önkéntesek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!