A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Rogán Antal által jegyzett, a kormány honlapján elérhető kormányrendelet-tervezet szerint
május 19-től a drogériákban forgalmazott, árréscsökkentett termékekről kötelező tájékoztatást kell nyújtani a vásárlók számára.
- A rendelet értelmében az érintett kereskedőknek az üzletük minden bejáratánál jól látható, minimum A3 méretű információs táblát kell kihelyezniük, amely tartalmazza az árcsökkentésről szóló tájékoztatót.
- Ezen kívül az árak mellett elhelyezett jelzések is kötelezőek, amelyeket a termékek közvetlen közelében, jól látható helyen kell elhelyezniük.
- A rendelet a csomagküldő kereskedelmet folytató boltokra is vonatkozik, amelyeknek a weboldalukon szintén közzé kell tenniük a tájékoztatót és az árakat.
A rendelet, amelynek társadalmi egyeztetése május 17-ig tart, célja, hogy biztosítsa a vásárlók tájékoztatását az árcsökkentett termékekről, és elősegítse a kereskedők átlátható és megfelelő tájékoztatási gyakorlatát.
A tájékoztató táblákat a drogériáknak az árréscsökkentést előíró rendelet hatályba lépéstől kell kihelyezniük.
A Magyar Közlönyben május 8-án kihirdetett, a drogériai termékek árának csökkentése érdekében szükséges intézkedésekről szóló, Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt rendeletben az olvasható, hogy a cél a drogériai termékek árának csökkentése a magyar családok védelme érdekében; a kormány a háborús veszélyhelyzeti felhatalmazással élve döntött. A jogszabály szerint
az üzletenként − csomagküldő kereskedelem esetén az annak folytatását elősegítő online felületenként − alkalmazandó árrés mértéke nem haladhatja meg a 2025. január hónapban alkalmazott átlagos árrés mértékét, és legfeljebb 15 százalék lehet. A saját márkás termékek vásárlók számára értékesítésre kínált mennyisége üzletenként − csomagküldő kereskedelem esetén az annak folytatását elősegítő online felületenként − legfeljebb olyan arányt képezhet, mint amilyen arányt a termékkategórián belül a saját márkás termékek képviseltek a 2025. január és február hónapban értékesített, a termékkategóriába tartozó összes termék mennyiségéhez képest.
A rendelet megszegését 500 000 és 2 millió forint közötti bírsággal sújthatják, és akár egy naptól fél évig terjedő időszakra is bezárhatják a renitenst drogériát.
Az előírások 2025. május 19-től augusztus 31-ig érvényesek, és már ebben a rendeletben jelezték, hogy drogériáknak nemcsak az árcsökkentést kell végrehajtaniuk, hanem a gondoskodniuk kell a kötelező tájékoztatás kihelyezéséről is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon