Az írógéppel írt papír a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) köthető jelentős banktörténeti emlék, és mint ilyen hiánypótló adalék az Aranyvonat történetének teljes körű megismeréséhez.
Mint ismeretes, a II. világháborúban a MNB dolgozói krimibe illő körülmények között menekítették ki és helyezték biztonságba Magyarország aranykészletét:
a német megszállás hírére a jegybank dolgozói 1945. január 23-án az állam vagyonát, köztük a 30 tonnás aranykészletet az Aranyvonaton menekítették ki az országból, nehogy hadizsákmányként a németek vagy a szovjetek kezére kerüljön.
A jegybank vezetősége Ausztriába érve hivatalos levél formájában vette fel a kapcsolatot az amerikai haderővel, melynek parancsnokát arra kérte, hogy a háború végéig őrizzék meg ezeket a vagyontárgyakat. Tarnay Frigyes az MNB főellenőre volt az, aki társával - élete kockáztatása árán - eljuttatta a levelet az amerikai katonai parancsnokságnak.
A főellenőr örököse, ifj. Tarnay Frigyes nemrég azzal kereste meg a MNB-t, hogy fel szeretné ajánlani ezt a dokumentumot, amely nem csak családja történetének, de az idén 100 éves Magyar Nemzeti Bank történetének is fontos tárgyi emléke.
A tárgyalások eredményeképp Tarnay Frigyes külföldön élő fiai 2024. május 21-én ünnepélyes ceremónia keretében a Pénzmúzeumnak adományozták a szóban forgó levelet.
A levél létezése és tartalma eddig is ismert volt a történészek számára, az eredeti, egyetlen darabként, fontos történeti, egyben banktörténeti dokumentum.
Az átadott műtárgy egy állományvédelmi szempontoknak megfelelő vizsgálaton esik majd át, ennek során dől majd el, milyen módon zajlik a restaurálása - derül ki a múzeum közleményéből.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki