A tárcavezető erről a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsorban beszélt. A műsorban elhangzott, hogy 2004-ben megszűnt Magyarországon a sorkötelezettség, és ezzel az átlag magyar emberek életéből eltűnt a honvédség. Nem lehetett róla hallani vagy ha igen, akkor inkább negatív összefüggésekben – vélekedett Lánczi Tamás, hozzátéve, hogy ezek után a 2010-es évek közepén kezdett életjeleket mutatni a honvédség, és 2022-ben, amikor Szalay-Bobrovniczky Kristóf átvette a tárcát, radikális változások indultak, amelyek konfliktusokat is szültek.
Merem állítani, hogy egy korszakváltás ambíciójával léptem fel erre a pályára
– válaszolta Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki kijelentette, hogy minden döntésük, amit az elmúlt másfél évben meghoztak, arra szolgált, hogy a honvédelem és a haza fegyveres védelmének terén is bekövetkezzen egy olyan szintű rendszerváltás, mint ami más területeken már lejátszódott.
1999-ben beléptünk a NATO-ba, ebből 2004-re annyit értettünk meg, hogy nem kell katonának lenni. És erre az akkori politika, a szociálliberális kormányok, rájátszva a nemzetközi világhangulatra, keményen rá is dolgoztak
- mondta a miniszter a műsorban.
Új tantárggyal bővül a lista, már honvédelmet is oktatnak az iskolákban
A diákok olyan dolgokat tanulnak, mint az elsősegélynyújtás, a térkép- és tereptani ismeretek, a lőelmélet, illetve hazánk kiemelkedő katonai múltjával is megismerkedhetnek.A részletekről ITT olvashat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket