Az Országgyűlés május 20-án szavazott két új alkotmánybíróról, Polt Péterről és Hende Csabáról, ezt követően a 15 fős testületben már csak egy kiadó hely maradt.
Most Vejkey Imre (KDNP), az Országgyűlés igazságügyi bizottságának elnöke arról tájékoztatott, hogy a fennmaradó hely betöltésére
a Fidesz és a KDNP országgyűlési frakciója Kozma Ákost, a Mi Hazánk frakciója Gaudi-Nagy Tamást, a Jobbik Magyarországért Mozgalom frakciója pedig Marczingós Lászlót jelölné alkotmánybírónak.
A kormánypárti politikus emlékeztetett: az Alkotmánybíróságról szóló törvény szerint az Alkotmánybíróság tagjára az Országgyűlés alkotmányügyi kérdésekkel foglalkozó állandó bizottsága, az igazságügyi bizottság tesz javaslatot. Ezért levélben fordult az országgyűlési képviselőcsoportok vezetőihez, hogy legkésőbb csütörtökön 16 óráig tegyenek javaslatot alkotmánybírónak javasolt személyekre.
Vejkey Imre közlése szerint az igazságügyi bizottság június 10-én kedden, 10 órakor kezdődő ülésén meghallgatja a frakciók által javasolt személyeket, ezt követően dönt az Alkotmánybíróság új tagjának jelöléséről.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot