Magyarországon az aktivitási ráta az EU első harmadában van, de ez az arányszám a 30 alatti, illetve az 55 év feletti korosztályokban az uniós átlagnál mintegy 10 százalékponttal alacsonyabb – mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 csatorna kedd reggeli adásában. Ezért kell ezekben a csoportokban az aktivitást erősíteni és segíteni a pályakezdő fiatalok belépését a munkaerőpiacra.
„Az Ifjúsági Garancia Plusz program három lábra – bértámogatás, albérleti és útiköltség hozzájárulás – épül. Az állam négy, illetve hat hónapig a munkabér 50 százalékát átvállalja a munkáltatótól” – idézte az MTI az államtitkárt.
Amennyiben a munkahely a lakóhelytől 60 kilométernél messzebb található, a program keretében a minimálbér 70 százalékáig, 180 ezer forintig albérleti támogatás igényelhető, Hatvan kilométeres távolságon belül pedig 10 kilométerenként 10 ezer forintos útiköltség támogatást biztosítanak.
Czomba Sándor a Kossuth rádió műsorában elmondta, hogy a program elemei között piacképes tudást biztosító képzési támogatás is szerepel.
Több tízezer fiatal dolgát könnyíthetik meg
A kormány tervei szerint a 200 milliárd forintos program 2024 és 2029 között mintegy 84 ezer fiatal munkához jutását segítheti. Ezen belül 60-70 ezren bértámogatásban és 25-30 ezren képzésben részesülhetnek. Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy a mintegy 23 500, 25 év alatti regisztrált álláskereső fiatal minél hamarabb munkaerőpiaci tapasztalatot szerezhessen.
A regisztrált álláskeresők száma mintegy 240 ezer, ezen felül a passzív inaktívak száma eléri a 60 ezret, és a kormány ennek a csoportnak a munkaerőpiacra történő bevonását is támogatni kívánja. A tervek szerint az Ifjúsági Garancia Plusz programhoz hasonló támogatás indul a 30 év felettieket célozva – ismertette Czomba Sándor.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz