Az akció első napján minden ruhadarab és cipő egységesen ezer forintba kerül, majd naponta 200 forinttal csökken az ár. Így a második napon 800, a harmadikon 600, majd fokozatosan egyre kisebb összegekért kínálják a termékeket. Ennek megfelelően szeptember 17-én már csak 5 forintba kerülnek a megmaradt termékek. A választék boltonként eltérő lehet, és a készlet erejéig tart – írja a Blikk.
Kérdés persze, hogy miért éri meg a diszkontláncnak akár veszteséggel is eladni a készletet. A magyarázat egyszerű, a régóta polcon maradt, szezonvégi vagy kevésbé keresett méretben elérhető termékek raktározása sokba kerül, miközben nem valószínű, hogy teljes áron valaha elkelnek.
A hely felszabadítása pedig sokszor nagyobb hasznot hoz, hiszen így új árukat lehet kihelyezni, amelyek iránt jóval nagyobb a kereslet. Emellett az is gyakran előfordul, hogy a vevők nemcsak az akciós termékeket veszik meg, hanem más árucikket is a kosarukba tesznek, így az áruház végső soron nyer a forgalomnövekedésen.
A vásárlói pszichológia is fontos szerepet játszik. Az ultraalacsony árak – különösen, ha már csak néhány forintot kell fizetni – erős impulzív vásárlási hajlamot váltanak ki. Az emberek hajlamosak ilyenkor olyan termékeket is megvenni, amelyekre valójában nincs szükségük, mondván, ennyiért kár lenne otthagyni. Ez azonban könnyen oda vezethet, hogy a vásárló látszólag spórol, valójában viszont felesleges kiadást vállal.
Az Aldi ezzel az akcióval jól illeszkedik a magyarországi diszkontláncok közötti árversenybe. Az utóbbi időszakban a Lidl és a Penny is különféle kampányokkal próbálja magához csábítani a vevőket, például kuponokkal, speciális kedvezményekkel vagy a nyugdíjas korosztálynak szóló akciókkal. Az Aldi 2024-ben 629 milliárd forintos bevételt ért el, amivel a Lidl mögött stabilan második helyen áll, és az ehhez hasonló látványos akciókkal tovább erősítheti pozícióját.
Minden nyugdíjas az Aldiba fog menni, ha ezt megtudják
A kiskereskedelmi lánc kuponnal segíti azokat a nyugdíjasokat, akik egy bizonyos összeg felett élelmiszer-utalvánnyal vásárolnak.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás