Idén már nem csak egyszer, hanem kétszer is meg lehetett kerülni a magyar tengert az NN Ultrabalaton keretében.
A #Projekt422 névre keresztelt szám amellett, hogy elképesztő kihívás, karitatív célt is szolgál: minden induló egy-egy általa kiválasztott alapítványnak gyűjtött pénzt, amelyből összesen több mint tízmillió forint jött össze – írja a Telex.
Az Ultrabalaton szervezői az ötletet Takács Krisztián Csipitől kölcsönözték. Az ultrafutó 2024-ben egyéni vállalásként teljesítette a két kört 61 óra 27 perccel, és eközben nagy összegű adományt gyűjtött. A 422 kilométeres távon végül most hatan indultak el.
Közülük Erős Tibor végül 46 óra és 10 perc alatt teljesítette a két kört, azaz a 422 kilométert.
Emlékezetes, Erős korábban nyert már egykörös Ultrabalatont, és övé a legjobb magyar idő is a 246 kilométeres Spartathlonon.