BUX 131460.20 -0,24 %
OTP 41100 0,96 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Megállapodtak a béremelésről a MÁV-nál

2013. augusztus 23. péntek, 00:00

Megállapodtak a béremelésről a MÁV Zrt.-nél, így elmarad a péntekre tervezett demonstráció − számolt be az MTI. A megállapodás szerint a vasutasok 2013. július elsejéig visszamenőleg 2,4 százalékos alapbéremelést kapnak, amelyet a szeptemberi bérekkel, október 10-ig fizet ki a cég. Mivel létrejött a megállapodás, a Mozdonyvezetők Szakszervezetét, a Vasutasok Szakszervezetét és a VDSZSZ Szolidaritást tömörítő Vasutas Szakszervezetek Szövetsége (VASZ) nem demonstrál pénteken − közölte a VASZ az egyezség tegnap délutáni megszületését követően. A szövetség abban is megállapodott a munkáltatóval, hogy 2014. június 30-ig nem lesz csoportos létszámleépítés az állami cégnél. A szakszervezetek korábban azt szerették volna, elérni, hogy a béreket 3,1 százalékkal emelje a munkáltató, a VASZ korábban júliusban pedig már elérte, hogy a MÁV dolgozói fejenként bruttó 25 ezer forintos egyszeri bérkifizetéshez jussanak.

Economx
Economx

Ez is érdekelhet