Egyszerűsödhet és átláthatóbbá válhat az építésügyi szabályozás, a vonatkozó jogszabály-módosítás tervezetének elkészítésébe a Belügyminisztérium szakmai szervezetek mellett az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesületet (IFK) is bevonta. Az új koncepcióban megjelenik az elektronikus ügyintézés, ez az IFK szerint mindenki számára kiszámíthatóbb és áttekinthetőbb folyamatot eredményez.
A véleménykérési előszakasz bevezetése például megkönnyítheti a későbbi engedélyeztetési eljárásokat, ezzel párhuzamosan ésszerűsítheti a folyamatokat. Az ügyfél egyszerűbb formában győződhet meg a fejlesztés megvalósíthatóságának feltételeiről, úgy, hogy az előszakaszban kiadott hatósági-szakhatósági vélemény már felhasználható a tényleges engedélyeztetési eljárásban is. A jogszabály-módosításban az ingatlanfejlesztők javaslata alapján ésszerű kereteken belül rögzítenék az ügyintézési határidőket, az ezekhez kapcsolódó eljárási elemeket. Csökkenhet ugyanakkor az egyedi elbírálásokat igénylő eljárások száma és az ügyfél kockázata.
