Az építőipari szereplők legalább 90 százaléka érintett a lánctartozásban, ezért a beszerzések jelentős részét csak készpénzfizetés ellenében tudják lebonyolítani, máshogy egyszerűen ki sem szolgálják őket. Ugyan az előre fizetés megoldható átutalással is, ám ez bonyolítja és lassítja a folyamatot, megszünteti az egyidejűséget és növeli az építőipar kitettségét − hívja fel a figyelmet Koji László. Az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) alelnöke szerint hosszabb időt vesz igénybe, míg az általános bizalmatlanság közepette a cégek átállnak az előre átutalásos beszerzésre, s úgy véli, a kkv-k törekednek majd a kisebb összegű beszerzésekre. Az ágazat sajátosságai és a likviditási problémák miatt sűrű átutalásokra van szükség, nagy a számlaforgalom, így a részletszabályozástól függően a tranzakciós költségeket is nagyon megérezhetik a vállalkozások − fogalmaz Koji László, hozzátéve: a készpénzes forgalom korlátozása fehérítheti is az ágazatot.
A készpénzes fizetés eddig sem játszott nagyobb szerepet az építőipari cégek egymás közötti elszámolásaiban, így az ötmilliós limitnek nincs különösebb jelentősége − véli Tóth Istvánné, a Dészker Zrt. vezérigazgatója −, az egyezrelékes tranzakciós adó azonban már érezhető költségnövekedést okozhat, de nem is ez a legnagyobb gond az építőiparban, hanem a megrendelések hiánya. A cégek ma már a fennmaradásért küzdve áron alul vállalkoznak, mindeközben az uniós forrásokból finanszírozott projektek teljesítésénél a kifizetések továbbra is rendkívül lassúak, a 60 napos fizetési határidő rendszerint 120 napig is elhúzódik, ami sokkal nagyobb probléma a jelenlegi likviditási viszonyok között − hangsúlyozta Tóth Istvánné.
A tisztességesen dolgozó cégeknél minimális a készpénzforgalom, csak akkor alkalmazzák ezt a fizetési módot, amikor ez máshogy nem oldható meg − erősítette meg Nagyiványi András, a VIV Zrt. vezérigazgatója. Ugyanakkor az átutalások megadóztatása éppen a készpénzes fizetés felé fogja mozdítani a partnereket − tette hozzá −, a padlón lévő építőipari cégeknek ugyanis már bármekkora pluszteher fájni fog.
