BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A MÉASZ látja a fényt az alagút végén

2012. május 17. csütörtök, 00:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az állami kereslet hiánya a legnagyobb gond az építőiparban, ám tudomásul kell venni, hogy az államnak most nincs pénze nagy beruházásokra − válaszolta a Napi Gazdaság kérdésére a Magyar Építőanyag-ipari Szövetség (MÉASZ) elnöke. Széman György kitörési pontként az exportot, az innovációt és a komplexitásra törekvést, a több lábon állást jelölte meg, csodára várni ugyanis felesleges és túl drága. Úgy véli, van élet a piacon Magyarországon kívül is, a kkv-knak próbálkozni, \"merni kell\", szerinte ehhez megkapják a megfelelő információkat a külgazdasági hivataltól.

A szakember lehetőséget lát a cégek együttműködésében, a klaszteralakításban is, egy ilyennek a MÉASZ is tagja. Az épületenergetikai felújítások pedig rövid, közép- és hosszú távon is stabil pontként jelenhetnek meg a vállalkozásoknál. Széman szerint nem igaz, hogy nincs állami támogatás, a lakás-takarékpénztári konstrukción keresztül jelentős kamattámogatás áramlik a szektorba, ott van az Esco típusú finanszírozás is, és akadnak már olyan társasházi közösségek, egyéni megrendelők, akik élnek a lehetőséggel, felismerve, hogy nincs mire várni. Ez az a terület, amelyen a komplex megoldásokban, szolgáltatásban gondolkodó vállalkozások megbízásokat találhatnak, ha keresnek, és meggyőzik a megrendelőt arról, hogy milyen megtakarítást érhet el egy felújítással. Látom a fényt az alagút végén, noha két uniós finanszírozási ciklus között vagyunk és a bankok is duplán berántották a féket a hitelezésben − mondta a szakember.

Szepesi Anita
Szepesi Anita

Ez is érdekelhet