A hiányzó finanszírozás és a romló befektetési feltételek lassítják a kelet-közép-európai ingatlanbefektetéseket. Az első negyedévi tranzakciós volumen a régióban 900 millió eurót tett ki, ez 2009 harmadik negyede óta a legalacsonyabb forgalom − derül ki a CBRE legfrissebb elemzéséből. A legtöbb tranzakciót Lengyelországban kötötték, egy kiemelkedő üzletet, a temesvári City Business Center eladását, azonban Romániában is tető alá hoztak. A vevő a New Europe Property Investment (NEPI) befektetési alap, s ez volt az első jelentős eladás Romániában azóta, hogy 2009-ben elrugaszkodott a mélypontról. A másik jelentős üzletben a lengyel eszközöket is tartalmazó ProLogis-portfóliót vette meg a Hines Global REIT.
A CBRE elemzői szerint a bankárok Kelet-Közép-Európára, kiemelten Lengyelországra és Csehországra koncentrálnak, ám még ezekben az országokban is hátráltatják a vásárlásokat a kockázatkerüléssel társuló, kamatfelárra és hitel/tőke arányra vonatkozó banki feltételek. Szlovákiában és főleg Magyarországon az ingatlanügyletek várhatóan leginkább a meglévő ügyfélkapcsolatoktól függnek, illetve attól, hogy a saját tőkével rendelkező vásárlók azon piacok felé fordulnak, ahol jelentős tőkeérték-növekedést remélnek. Elemzők szerint új típusú finanszírozók nélkül a likviditás nem nőhet jelentősen. A magyar befektetési forgalom alacsony maradhat 2012 első felében, az idei befektetési aktivitás jelentős része az év második felére koncentrálódik a várakozások szerint.
