Alapvetően a bérleti piacot élénkítette Kecskeméten a Mercedes színre lépése, a lakások bérleti díja az elmúlt két évben körülbelül másfélszeresére nőtt, s azokat a nagyobb, drágább lakásokat is ki lehetett adni, amelyeket korábban csak nagyon nehezen − mondta a Napinak Asztalos Zsolt, az Openhouse kecskeméti irodavezetője. A beruházás előtt egy 90 négyzetméteres lakásra nemigen volt érdeklődő, s ha mégis, a díja alig érte el a négyzetméterenkénti ezer forintot, azóta az ekkora, jó minőségű belvárosi lakásokra 130-140 ezer forintos tarifáért is akad bérlő. A 60−70 négyzetméteres belvárosi, egyedi fűtésű, téglaépítésű lakásokért pedig a korábbi 60 ezer helyett 90−100 ezer forintot is megadnak. Az utóbbi időben ez a kategória megy legjobban, míg a beruházás elején a családi házak és a nagyobb lakások voltak a legkelendőbbek. A vásárlások száma alapvetően nem nőtt, csupán néhányan döntöttek a bérlés helyett a vétel mellett.
Csak a bérleti piacon lendített számottevően az autógyár − erősítette meg Németh László, a Duna House helyi irodavezetője is. Azokat a családi házakat, amelyekért korábban havi 100 ezer forintnál többet nem mert volna kérni a tulajdonosa, 1500−1700 euróért kapkodta a menedzsment. Két lakópark is épült a Daimler igényei szerint, a társasházas kialakításúra bérleti garanciát is kapott a beruházó, mégis jó része üresen áll, mert nem megfelelő környezetet választottak az építkezéshez − mondja az irodavezető. A sorházas lakópark sikeresebb, Németh úgy tudja, ez lényegében megtelt bérlőkkel. Árfelhajtó hatásról Németh László sem tud beszámolni, a forgalom mindazonáltal tavaly a második félévben és 2012 első hónapjában jelentősen megnövekedett (amiben persze a végtörlesztés is szerepet játszott). Azóta ugyan újra csökkent a vásárlási kedv − mondta Németh −, de még így is 20-30 százalékkal meghaladja a Mercedes előtti időkét.
