A TriGranit kivonult moszkvai projektjéből, a Mozaik bevásárlóközpontból − erősítette meg az orosz Kommerszant napilap információt lapunk kérdésére Lovas István, a TriGranit-csoport üzemeltető cégének vezérigazgatója és oroszországi országigazgatója. A lap szerint az 5 milliárd eurós beruházásból azzal az indokkal vonult ki a fejlesztő, hogy a projektet a mai napig nem egyeztették a moszkvai főpolgármesteri hivatallal, illetve a TriGranit részesedését a Mozaik bevásárlóközpontban Pjotr Sura, az RGI International nevű cég társtulajdonosa vette meg körülbelül egy hónapja.
Lovas szerint a projekt megvalósítását a finanszírozási válság törte derékba, a fejlesztés üzletileg ugyan működőképes lett volna, azonban hiányzott a kulturált, európai feltételek mellett elérhető hitelezés. A TriGranit több más városban is érdekelt a régióban, Lovas szerint a térségben nagy a kereslet az új márkák iránt.
