Hű képet mutatott a lakáspiac sanyarú helyzetéről az elmúlt hétvégén megrendezett budapesti Fundamenta Lakásvásár. Csúcsidőkben közel kétszáz kiállító jelent meg ezen az eseményen − most a mintegy ötven résztvevő között nagy projektet csak kettőt találtunk: a Nanette-csoport három fejlesztését − egy ferencvárosi, egy XI. kerületi és egy XIII. kerületi − és az Angyalföldön már egyszer elkezdett, majd a finanszírozás hiányában abbahagyott Sidi Angel-beruházást. A többiek néhány lakásos társasházakra, kisebb lakóparkok lakásaira kerestek vevőket, és szép számmal kínálták több éve befejezett projektek megmaradt lakásait is. A kiállítók egyik fele az előző, őszi vásárinál több, másik felük kevesebb látogatót regisztrált, abban azonban nagyjából egyetértettek, hogy összességében meglehetősen visszafogott a kereslet − aki mégis vásárolna, az a beköltözhető, 15 millió forint körüli lakások után érdeklődik. Szakértők szerint a helyzeten javított egy keveset a mikrovállalkozásoknak címzett, ez év végéig meghosszabbított elérhetőségű, hatmilliárdos telephely-fejlesztési pályázat. Ennek keretében 10 százalékos önerővel, 45 százalékos vissza nem térítendő támogatással és kedvező kamatozású, 45 százaléknyi hitellel maximum 33 milliós ingatlant vásárolhatnak vagy újíthatnak fel a maximum kilencfős vállalkozások, ami enyhe lökést adott a piacnak.
A Duna-parti Marina Part-projekt standján elmondták: december közepén egy jelentősebb árcsökkentés hatására beindultak az eladásaik. A négy ütemben 1100 lakást felépítő társaság még mintegy 40 lakásra vár vevőt, áraik most 400−600 ezer forint között mozognak négyzetméterenként, de minden lakás áráról egyedileg állapodnak meg a vevőkkel. Az őszi vásárnál jobbnak ítélte az érdeklődést a Nanette-csoport értékesítési vezetője: három szerződést a vásár két napja alatt aláírásig vittek − mondta lapunknak Kricsfalussy Tamás −, s ha a hónap végéig marad a jelenlegi értékesítési ütem, akkor március végére elérik a századik eladott lakást. A vásárra ajándék garázzsal és tárolóval készültek, áraik pedig jellemzően 360-370 ezer forint között változnak. Kuriózumként említette a XIII. kerületi Rozsnyói utcai beruházást, amelyet tavaly indítottak el, kaptak hozzá finanszírozást is az FHB Banktól: a 144 lakásból úgy tudtak 22-t értékesíteni, hogy még csak a pinceszint alapozásánál tartanak. Ötszázalékos árengedménnyel, ajándék konyhabútorral és parkolóhellyel csábította a vevőket a szintén Duna-parti Duna Terasz-beruházás, ahol a 365 lakásból még 120-nak nincs lakója. Kelendőbbnek bizonyult a GB Európa másik projektje, a madárhegyi lakóparkban ugyanis újabb ütemet indítanak, reagálva az igényekre. Az energiatudatosságra és a minőségi kivitelezésre koncentrál egy magyar befektetői csoport, amely egy ötlakásos hűvösvölgyi épületben 750 ezer forintért kínálja a négyzetmétereket, ugyanennyit kérnek a környékbeli Völgy utcai lakóparkban, melynek spanyol fejlesztő a tulajdonosa, ez a Raiffeisentől szerzett finanszírozást a beruházáshoz. Megmaradt lakásait kínálta a Reax 310−330 ezer forint között, s új projekt indításán is gondolkoznak a XIII. kerületi Domus háta mögött.
| (ezer forint) | |
| Marina Part | 400−600 |
| Nanette-csoport | 360-370 |
| Völgy utcai lakópark | 750 |
| Reax | 310−330 |
| Forrás: Napi Gazdaság-gyűjtés |
