BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Megállásra lenne szükség az egészségügyben

2012. február 21. kedd, 00:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A fejlesztésre felhasználható uniós milliárdok dacára többéves csúszásban van az onkológiai program megvalósítása, amellyel öt év alatt 5−7 ezer ember életét lehetett volna megmenteni − mondta az IME regionális egészségügyi konferenciáján Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász, a Miskolci Egyetem docense.

A korszerű regionális onkológiai hálózat kialakítására mintegy 20 milliárd forintnyi uniós forrást lehetett volna lehívni ebben a hétéves ciklusban, a 2006-ban megfogalmazott terv 2007−2013 között a teljes sugárterápiás eszközpark megújítását, illetve egy veszprémi centrum létrehozását célozta. A pályázat azonban csak késve, 2009-ben jelent meg, elbírálása pedig másfél évig húzódott. Dózsa szerint − minimum 10 százalékos hatékonyságjavulással számolva − öt év alatt mintegy 5−7 ezer, ezt követően évi 2,5−3 ezer beteg túlélését lehetett volna elérni.

Dózsa előadásában kifejtette, jelentős a lemaradás az uniós források felhasználásában, különösen a humán erőforrás fejlesztésére igénybe vehető pályázatoknál. Ahhoz, hogy a még hátralévő időben a forrásokat ki lehessen osztani, az intézményeknek az államosítástól függetlenül ugrásra készen kell állniuk a projektekkel. Kapuzárás előtt még mintegy 28 milliárd forint érhető el a TÁMOP keretein belül képzési programokra, egészségre nevelő programokra, csaknem 70 milliárd pedig ellátásfejlesztésre.

Az egészségügy átalakítása kapcsán Dózsa a Napi Gazdaságnak elmondta, most van az a pillanat, amikor egy-másfél évre inkább megállni kellene, mintsem gyorsítani az átalakítás folyamatát. A fekvőbeteg-ellátás mintegy 75 százaléka már állami kézbe került, ennek rendbetételéhez a rendszer többi eleme igazodni fog. Az új tulajdonos óriási megoldandó feladathalmazzal szembesül a beszerzések és karbantartások kapcsán, egyelőre azt sem tudni, miként kezeli majd ezeket.

Szepesi Anita
Szepesi Anita

Ez is érdekelhet