Tízezer feletti látogatószámmal zárt idén a Millenáris Parkban megrendezett kortárs képzőművészeti vásár, az Art Market Budapest. A szervezők elégedettek voltak a premierrel − a tavalyit amolyan főpróbának tekintették −, s hamarosan nyilvánosságra hozzák a jövő évi vásár időpontját is. Összesen 70 standon állítottak ki a magyarok mellett osztrák, szlovén, román, cseh, észt galériák, művészeti vállalkozások és projektek, 300 művész 1100 alkotását vonultatva fel. A tényleges vásárlások számát száz körülire becsülik, amit néhány galériás úgy kommentált, hogy a nagy gyűjtők egyelőre továbbra sem vásárolnak. A szervezők így is optimisták, bíznak a jövőben, a nemzetközi gyűjtői érdeklődés növekedésében, a vásár pozíciójának erősödésében. Mindenesetre az itt élő külföldiek, diplomaták nagy számban megjelentek a számukra szervezett tárlatvezetéseken.
A vásár támogatóinak névsora is impozáns volt, a külföldön megszokott zsűri viszont hiányzott, a következő években ez valószínűleg megkerülhetetlen lesz ahhoz, hogy jelentős nemzetközi régiós vásárrá válhasson a budapesti rendezvény. A néhány kritikai észrevétel mellett abban mindenki egyetértett, hogy Budapestnek szüksége van egy kortársvásárra, az Art Market igényesen, jó helyszínen megrendezett rendezvény volt, abszolút benne van a lehetőség a továbbfejlődésre.
