BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Divatba jön a roma művészet?

2011. augusztus 8. hétfő, 00:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Új néven, profilját kibővítve újraindult a Bazilika tőszomszédságában a roma festészettel foglalkozó KuglerArt Szalon Galéria. Tulajdonosa, Kőszegi Edit dokumentumfilmes − aki a legjelentősebb hazai kortárs roma magángyűjteményt mondhatja magáénak − kurátora volt az Emlékezés színes álmai című tárlatnak, amely a Néprajzi Múzeum gyűjteményét mutatta be Kínában 2007-ben. A kiállítás később a Magyar Nemzeti Galériában is látható volt és hazai műgyűjtők érdeklődését is felkeltette. Kőszegi Edit akkor segített összehozni a gyűjtőket és az alkotókat, ennek betetőzéseként nyitotta meg galériáját, amely most roma összművészettel egészült ki. A festmények mellett láthatók a Romani Design, Varga Erika divattervező ruhái, kosárkötők, pecsétkészítők munkái, Milán Brigitta festett kövei, roma viseletű nemezbabák − nem szuvenírek, hanem művészeti alkotások. A klasszikus galériás tevékenység mellett ősztől szalonesteket terveznek, ahol írók, költők, zenészek lépnek majd fel, képzőművészek beszélnek műveikről és ahol a roma művészek kapcsolatot találhatnak a nem romákkal.

A galéria művészei között vannak olyanok, akik roma hagyományokról, életmódról is festenek, mint Orsós Teréz vagy Kalányos Györgyi − számolt be lapunknak a tulajdonos −, de például Oláh Jolán képei elsősorban kortárs alkotások. A roma festők többsége nem része a képzőművészeti kánonnak, de erről nem ők tehetnek: legtöbbjük nem engedheti meg magának, hogy főállású művészként éljen. Balázs Jánosnak azonban pár éve a Kieselbach Galériában volt életmű-kiállítása, album is jelent meg róla − a Balázs munkáit is kínáló KuglerArt vevőinél többnyire az ő neve volt a hívószó, aztán a többiektől is vásároltak. Voltak, akik azután figyeltek fel a roma művészetre, hogy Oláh Mara bemutatkozott a velencei biennálén. Omarának − így szignálja a képeit − komoly rajongótábora van, színes egyénisége része a munkásságának. Ösztönösen tudja azt, ami ritkaság itthon, hogy a művész személyisége hozzátartozik az összképhez, elkötelezett gyűjtői vannak már.

Árverést is terveznek a KuglerArt Szalon Galériában

A KuglerArt külföldön is bemutatkozott: tavaly Bécsben, Párizsban az UNESCO-palotában, majd legutóbb Passauban voltak jelen, ezeken a kiállításokon eladásokat is realizáltak. \"Jó sajtónk is volt, sok látogatónk többször visszajött − mondta el Kőszegi. − Fantasztikus világnak látták, amit bemutattunk, Oláh Jolán kapcsán Frida Kahlót, Balogh Balázs András láttán Chagallt emlegették, Omara szineit Rousseau-éhoz hasonlították, Bada Márta impresszionizmusba hajló képei pedig főként a nőknek tetszettek. Az összehasonlításokkal nem degradálták a festményeket, éppen ellenkezőleg: nem azt hangsúlyozták, hogy olyan mint..., hanem azt, hogy olyan élményt szerez, mint az.\"A galériás árakról nem szívesen beszél, azt mondja, akit érdekel, az interneten kaphat támpontokat. A másodlagos kereskedelme ezeknek a képeknek még gyerekcipőben jár, de Kőszegi Edit árverést is tervez, kezdetben a galériában, hosszú távon pedig akár nagyobb merítéssel.

Jankó Judit
Jankó Judit

Ez is érdekelhet