BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nemes Lampérth a Nagyházi-aukción

2011. május 16. hétfő, 00:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bőséges és színvonalas anyag gyűlt össze a Nagyházi Galéria tavaszi árverésére, amelyen az első két nap (május 17−18.) a festményeké. A legkiemelkedőbb tétel Nemes Lampérth József Pont Neuf című 1914-es műve (képünkön),  nemcsak 26 milliós kikiáltási ára miatt, hanem azért is, mert az életmű kicsi, így egy lappangó nagyméretű olajkép előkerülése művészettörténeti és műkereskedelmi szempontból is fontos esemény.

Szőnyi Istvántól egy reprezentatív munka szerezhető meg: 1920-as Fürdőzőkje szerepelt a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Árkádia tájain című 2001-es tárlatán, most 15 millió forinton indul. Poll Hugó többnyire pasztelljeivel szerepel  aukciókon, ilyen nagy olajképe, mint a most 6,5 milliós kezdéssel kalapács alá kerülő \"A  szégyenlős szerelmes\", ritkán bukkan fel a piacon.

A régi mesterek között a nemzetközi anyag mellett van egy ifj. Markó Károly-tájkép 5 millió forintért és egy id. Markó 2,8 millióért − a Markó-képekre most újabb figyelmet irányíthat a nemrég megnyílt MNG-kiállítás.

A műtárgyanyag változatos és sokszínű, mint mindig, neolitikus kőbaltáktól kezdve a keleti tárgyakig. A katalógus címlapján is szereplő XVI. századi patikaedény 1,5 millió forint, párdarabja 850 ezer. Egész kis kollekció gyűlt össze elefántcsont-faragásokból, köztük egy II. századi római ötcentis büszt 1,7 millió forint,  egy XVI. századi németalföldi pietà 700 ezer. Egy 1,8 millión kezdő, a Zelnik-gyűjteményből való VI. századi kínai esődob kikiáltási ára 1,8 millió forint, egy több mint másfél méter magas kínai padlóvázapárt 2,4 millióért lehet megszerezni.

A hegyikristállyal kombinált ezüsttárgyak sorában egy bécsi díszpalack ára 1,9 millió forint, egy több mint 5 kilogrammos, meglőtt szarvast formázó londoni ezüstöntvényt pedig 950 ezer forintért kínálnak (ezt a mai ezüstárak mellett még a beolvasztás is fenyegetheti). A pohárkészletek közül a legértékesebbet 1,9 millióért adják, ez hajdan a Rhédey család tulajdonában lehetett. A bútorok közt akad egy 650 ezer forinton kezdő asztal, melyet az a Nikelszki Géza tervezett, aki később a Zsolnay gyár formatervezőjeként szerzett magának hírnevet. Megszerezhető Kemény Zsigmond íróasztala is, 360 ezer forintért. Magyarországon nincs nagy hagyománya a régi képkeretek gyűjtésének, de külföldön igen. Nagyháziék már korábban is megpróbálkoztak árverezésükkel, most is indítanak üres kereteket, néhány százezer forintos kezdő árakon.

Jankó Judit
Jankó Judit

Ez is érdekelhet