A múlt év végén felborzolta a műtárgypiaci kedélyeket, amikor a tizenhét éves múltra visszatekintő művészeti vásárnak, a Budapest Art Fairnek vetélytársa akadt. Az Art Market nevű tisztán kortársvásárt néhány hét alatt \"rántották össze\" a szervezők (Ledényi Attila műgyűjtő, az Edge Communications vezetője és Faur Zsófi, a Ráday Galéria tulajdonosa) egy akkor átadott XII. kerületi irodaházban. Az új rendezvényen roppant kedvező árakon, az Art Fair standdíjainak töredékéért, jóval nagyobb területen kínáltak bemutatkozási lehetőséget, amivel a feltörekvő, friss kortársgalériák többsége élt is, sőt a régiek közül elcsábultak jó néhányan. Nekik lett igazuk, sok látogatóval, több eladással zárták a rendezvényt, így idén újra belevágnak a szervezők: az Art Marketből sorozat lesz, alaposabb szervezéssel, új helyszínen, a Millenáris B csarnokban, ahol a kiállítótéren kívül videoszobák is rendelkezésre állnak, videoinstallációk, új technikájú projektek bemutatásához.
Az Art Marketet első ízben is a frissesség jellemezte, és rögtön az elején felvállalták a tisztán kortárs profilt. A végső cél Faur Zsófi szerint a régiós vásári szerep: jelenleg a bécsi Vienna Fair számít annak, ahova a magyar galériák rendre ki is utaznak májusban, ám kevés mozgásteret kapnak. Akkor sem bérelhetnek például 25 négyzetméternél nagyobb területet, ha van rá pénzük, így a kelet-európaiság ott inkább csak címke a vásárt megjárt galériások többsége szerint. Budapesten ezt izgalmasabb tartalommal lehetne megtölteni, s tulajdonképpen ehhez minden adott − véli Faur.
Hasonló céljai vannak a Budapest Art Fairnek is, s ezt egy új szereplő bevonása is elősegítheti: lapunk információi szerint Makláry Kálmán, a Makláry Fine Arts Galéria tulajdonosa megvásárolja Galambos Sándortól a vásárt rendező cég 50 százalékát. Makláry érdeklődésünkre megerősítette a hírt, hozzátéve: korai még a terveikről beszélni, mert az adásvétel még nem zárult le, a részletek kidolgozása zajlik. Eddig is besegített a szervezésnél − mondta a galériás −, ez a folyamat folytatódik, intézményesedik. Egy ideje láthatóvá vált mindenki számára, hogy az Art Fairnek tovább kell fejlődnie, nyitnia a nemzetközi szcéna felé, amire már tavaly is történtek kísérletek. Az biztos, hogy a rendezvénynek új inputokat kell kapnia, de a koncepció kidolgozása még csak ezután következik.
