A költségvetést tekintve nincs újdonság abban a jelentésben, amelyet a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság készített az ország állapotáról: a lényege annyi, hogy a megtett intézkedések nélkül a 2010-es költségvetési törvényhez képest nagyobb lenne a GDP-arányos hiány - mondta Akar László, a Gazdaságkutató Zrt. alelnöke az MTI-Ecónak. A kormány által megtett lépések nélkül a bizottság szerint 4,8 százalék lenne a nemzeti össztermékhez viszonyított költségvetési deficit, ezzel együtt pedig 3,8 százalék. A szakember egyes tételeket túlzónak tart, és számításai szerint a hiány az intézkedések nélkül 4,6 százalék lenne. Ezek a számítások nem térnek el attól, amit már korábban is mondtak a szakértők és piaci szereplők. Akar emlékeztetett arra, hogy az előző kormány éppen azért zárolt már 2010 januárjában 120 milliárd tartalékot, hogy legyen miből "fedezni" az eltéréseket. A tartalék elköltését viszont már a következő kormányra bízta, ám annak felhasználásáról a bizottsági jelentésben nem esik szó.
