Az emberek többsége szerint 2010 júniusában sincs kézzelfogható jele a gazdasági növekedésnek: a konjunktúraindex májushoz képest nem változott, továbbra is csak a megkérdezettek 39 százaléka ítéli jónak saját országa gazdaságának állapotát - derül ki az Ipsos 24 ország állampolgárainak körében végzett kutatásából.
Magyarország továbbra is a sereghajtók között szerepel, a magyarok határozottan pesszimistán ítélik meg a nemzetgazdaság állapotát. Januárban némi pozitív elmozdulás volt tapasztalható, mínusz két százalékról hét százalékra nőtt azok aránya, akik a gazdaság állapotát jónak tartották, ám azóta ez a viszonyszám gyakorlatilag nem változott. Összességében világviszonylatban is stagnálás a jellemző. Amint nyilvánvalóvá váltak a recesszió jelei, racionálisan reagáltak a fogyasztók: adósságaik csökkentésével, megtakarításaik növelésével, a luxuskiadások visszafogásával, az alapvető javakra korlátozott beszerzésekkel. A múlt év közepére már a háztartások 70 százaléka csökkentette kiadásait a 2009 közepe és 2010 kezdete közötti óvatos javulás után (amely főként Kínában, Brazíliában és Indiában volt mérhető), nemzetközi szinten továbbra is pesszimistának mondható a gazdasági helyzet megítélése.
