A külföldi tőkebefektetések a 2008-as több mint 15 százalékos visszaesés után tavaly csaknem 40 százalékkal csökkentek világszerte - mondta Simai Mihály akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének (VKI) kutató professzora a huszadik alkalommal megjelent World Investment Report kiadvány bemutatóján. Egyre több országban vizsgálják felül a külföldi befektetésekre vonatkozó nemzetközi szerződéseket és kötnek új bilaterális megállapodásokat. Ezek keretében egyrészt a nemzetközi multilaterális szabályokat igyekeznek nagyobb mértékben érvényesíteni, másrészt megszüntetnek korábbi kedvezményeket, kiváltságokat.
A jelentés kiemelt témája idén a beruházások az alacsony szén-dioxid-kibocsátó gazdaságban. A fejlődő országokra koncentráló, de a világ más térségeire is kitekintő tanulmány azt vizsgálja, hogy az eddigiekben mi történt, milyen további lépésekre van szükség és milyen szerep hárul a transznacionális társaságokra. Nem az olajtársaságok mentik meg a világot a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésével - idézte Hugyecz Attilát, a VKI kutatóját az MTI-Eco. A szén-dioxid-kibocsátás 70-80 százaléka az autósokhoz kötődik, azaz a fogyasztókhoz, így ésszerűbb lenne az autóiparnál kezdeni a csökkentést, fejlesztések révén a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése sokkal eredményesebb lenne - tette hozzá Hugyecz.
