Csaknem kétszázezren vettek részt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) október 13-án indult internetes, illetve telefonos szavazásán, amellyel a leendő 200 forintos érmére kerülő képet lehetett kiválasztani, s a voksok több mint fele egy irányba tartott; a legújabb magyar fémpénzen így a legrégebbi állandó Duna-híd, a Lánchíd szerepel majd. A forint történetében először fordul elő, hogy egy pénzen szereplő motívumot azok választották ki, akik nap mint nap kézbe veszik majd - áll az MNB közleményében. A szavazáson részt vevők magas száma azt mutatja, a lakosság valóban fontosnak tartotta, hogy részt vehessen az új 200-as kialakításában.
Az MNB monetáris tanácsa még 2008. június 23-án döntött úgy, hogy a jelenlegi kétszáz forintos bankjegyet érme váltja fel; a döntés hátterében elsősorban a nemzetgazdasági megtakarítás és az a hosszú távú jegybanki cél áll, hogy az MNB megkönnyítse a lakosság majdani átállását az euróra. Az érme műszaki paramétereit már korábban kialakították: eszerint az új kétszázas a jelenlegi százashoz hasonlóan kétféle fémből készül, a külső karéj sárgaréz, a belső fémes szürke színű lesz (Napi, 2008. október 14.). Az ötvenforintosnál kicsit nagyobb, a százasnál kevésbé vastag kétszázas érme leghamarabb 2009 első félévében kerülhet forgalomba, a papír kétszázforintos várhatóan 2009 végéig marad törvényes fizetőeszköz.
