A vasúti személyszállítás lebonyolításához 173 milliárd forint költségkiegészítést javasol az állam a MÁV-Start Zrt. számára - jelentette be Szabó Pál közlekedési miniszter kedden egy szakkonferencián. A vasút fejlesztésére a növekvő közúti terhelés, az energia- és üzemanyagárak növekedése következtében erősödő környezettudatosság, a környezetbarát közlekedési módok és az ország tranzitszerepének felértékelődése miatt van szükség. Szabó szerint a most előirányzott fejlesztések minőségi hatása legkorábban öt év múlva, 2013 környékén lesz majd érezhető, a beszerzett modern mozdonyok és vasúti kocsik nyújtotta lehetőségeket akkorra tudják majd maximálisan kihasználni - írta az MTI-Eco. A 2009-es költségvetési tervezet szerinti általános forrásmegvonás a MÁV-ot és annak leányvállalatait nem érinti, a személyszállítási közszolgáltatásra és a pályahálózat működtetésére pedig az idei összegnél kétharmaddal nagyobb summát, 135 milliárd helyett csaknem 230 milliárd forintot szánnak a döntéshozók. Ennek nagyobb része is a MÁV-hoz kerül, s csak kisebb részét kapják a Volán-társaságok.
