Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Magyarországon a reálkereset hagyományosan hektikusan alakul, mivel a számításban figyelembe vett mindkét tényező, az egy főre jutó nettó kereset és a fogyasztói árindex egyaránt igen komoly vargabetűket írt le 1990 óta.
A KSH adatai alapján az utóbbi 17 esztendőben a legnagyobb, 12,2 százalékos visszaesést a Bokros Lajos (képünkön)-féle stabilizáció kezdetén, 1995-ben szenvedte el a magyar lakosság reálkeresete, ezt követi a listán a rendszerváltás legelejének két esztendeje. Nem volt jó év 1996 sem, akkor öt százalék mínusz jött össze, így a 2007-es 4,7 százalékos zsugorodás "csupán" az ötödik helyre elég.
Ha pedig az "utolsó békeév", 1989 adatát tekintjük bázisnak, abban az esetben az induláskori életszínvonalhoz képest folyamatos volt a visszaesés: az 1994-es választási év osztogatása csupán arra volt elég, az előző négy esztendőbeli visszaesést mérsékelje, majd a stabilizáció nyomán újabb zuhanás vette kezdetét. A mélypont 1996-ban volt, amikor a reálkeresetek szintje az 1989-estől 25,7 százalékkal maradt el. Ezt követően viszont 2004-ig gyorsuló ütemű gyarapodás következett, amely a 2002-es választási esztendőben jutott a csúcsra a maga 13,6 százalékos dinamikájával (a Medgyessy-kormány első 100 napos programjának részeként 50 százalékos béremelést hajtottak végre a közalkalmazottaknál). Ez volt az az esztendő, amikor a rendszerváltás évének szintjét meghaladták a reálkeresetek. Másképpen fogalmazva: 1997 óta csupán 2004-ben és 2007-ben nem emelkedtek Magyarországon a reálbérek - ennek jelentőségét növeli, hogy a reálbér az ország felzárkózásának is fontos mutatója.
