A Magyarországon az engedélyezési rendszer részeként működő fogyasztási globálkvóta 2004. április 30-án megszűnik. A kvóta - amelyet már külön megállapodás alapján Kínával, valamint az olyan nem WTO-tagokkal szemben tart fenn Magyarország, amelyekkel nincs bilaterális szabadkereskedelmi megállapodása - a lábbelikre és a ruházati termékekre terjed ki a jövő év első négy hónapjában. A hal- és halkonzerv-behozatalra idén már nem vonatkozik a szisztéma, mivel azt még 2003 őszén kivette a rendszerből a kormány.
A kvótával szabályozott behozatal megszüntetése mellett szól az is, hogy ma már csupán kis részét teszi ki az összes importnak. Teljes kihasználtság esetén - 10 dolláros átlagos lábbeliárakkal számolva - 109 millió dollárra rúgna az első négy hónapban - ez a teljes behozatal egy százaléka. A globálkvóta az uniós tagsággal, azaz 2004. május elsejével megszűnik, mivel Magyarország átveszi az Európai Unió kereskedelmi rezsimjét.
A rendszer működésének utolsó teljes évében, 2000-ben a kvóták összértéke - a személygépkocsik nélkül - 490 millió dollár volt. Ezt követően 2001-től jelentősen szűkült a szabályozott import köre, évről évre kevesebb termékre terjedt ki. Az utóbbi években általában nem használták ki teljesen a kvótákat a magyarországi importőrök, így az csupán néhány esetben bizonyultak valódi korlátnak. A lábbelikvótát általában a feléig, a felsőruházatét pedig háromnegyedéig használták ki.
