A háború befejezésével megindult újjáépítési-fejlesztési munkák ugyanis komoly perspektívát nyújthatnak a magyar vállalatoknak is termékeik szállítására, különböző szolgáltatások nyújtására. A magyar vállalatoknak a bonyolult üzleti feltételek mellett a hatalmas konkurenciával is meg kell küzdeniük. A sikeres tevékenység kulcsa a helyi viszonyok ismerete, a térségbeli üzleti körökkel való kapcsolatrendszer kialakítása, az ajánlott termékek és szolgáltatások promóciója, valamint a konkurencia ajánlatának, tevékenységének minél pontosabb ismerete - véli az ITDH.
Az Outreach 2004 című kiállítást Ammanban január 11-13. között rendezik. (A rendezvény honlapja a www.kallman.com címen érhető el.) A különböző amerikai intézmények által is támogatott rendezvénynek Irak egyik fontos kereskedelmi partnerének fővárosa ad helyet. A kiállításon az ITDH információs standot üzemeltet.
A Rebuild Iraq 2004 című rendezvényt január 19-23. között tartják Kuvaitban. (A kiállítás honlapja a www.rebuild-iraq-expo.com címen érhető el.) A már az előzetes adatok szerint is nagyszabásúnak ígérkező, a beruházási javak és a fogyasztási cikkek széles körét felölelő vásáron a magyar vállalatok jelentős anyagi és logisztikai támogatások igénybevételével vehetnek részt.
