A külföldi befektetők életét jelentősen megkönnyítő intézkedéssel a kormány ezzel mintegy éves elmaradását törleszti, hiszen ezt a döntést Magyarország régióbeli versenytársai már korábban meghozták. Az egyablakos rendszer a bürokrácia útvesztőjében segíti a bizonyos értékhatár felett befektetni kívánó külföldieket.
Az intézkedésre szükség van, mert az idén megállt a magyar versenyképesség romlása, mérséklődött a fogyasztási dinamika és a bérnövekedés, valamint 4,4 százalékkal bővült a beruházások volumene. Jó hír, hogy 2003-ban csökkent a munkaerő fajlagos költségének növekedése, ám a munkaerőköltséghez viszonyított hozzáadott érték magasabb, mint az EU-ban.
Magyarország sikeresen alakítja át gazdasági szerkezetét és teret hódítanak a tudás- és technológiaintenzív iparágak, miközben visszaszorulóban van a munkaintenzív termelés - áll egy UNCTAD-jelentésben. Ezek ellenére Magyarország tőkevonzó ereje elmarad a kilencvenes évek elején tapasztalthoz képest; az ország leszakadt az élmezőnyből.
A befektetésösztönző intézkedések jelentős részét a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési (ITDH) Kht. hajtja majd végre, céljuk a döntéshozatali rendszer meggyorsítása és a gyorsabb informálás, de az egyablakos rendszerről konkrét eszközök egyelőre nem nyilvánosak - mondta Kilián Csaba, a szervezet kiemelt befektetési projektekkel foglalkozó igazgatóságának vezetője. A magyar beszállítói környezet, ágazati háttér mellett az ITDH az igénybe vehető támogatások ismertetésével könnyíti meg a zöld- vagy barnamezős beruházást tervező befektetők helyzetét. Az évente 600-800 millió euró működőtőke betelepülésében segédkező szervezetnek már van tapasztalata a tőkevonzás terén. De az informatikai és emberierőforrás-hátteret a kormányhatározatban megfogalmazott elvárások szintjére kell hozni.
