BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Hirtelen lefékeződött a bérnövekedés

2003. november 20. csütörtök, 18:30

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szeptemberben - az erőteljes bázishatás miatt - hirtelen látványos mértékben lassult Magyarországon a bérdinamika. Így idén a kilencedik hónapban a közszférában a bruttó bérszint az egy évvel korábbit csupán 5,5 százalékkal múlta felül, miközben augusztusban még 27,6 százalék volt az év/év mutató. A vállalati szektornál nem volt lassulás, az augusztusi 8,3 százalék után ugyanis 10,0 százalék volt szeptemberben a bruttó bérdinamika. Idén szeptemberben - az év során először - megegyezett a bruttó és nettó keresetek növekedési üteme, eltérően az utóbbi egy esztendő tendenciájától.
Azok a dolgozók is kaphatnak az esetleges év végi jutalomból, akiket a központi létszámleépítés során már elbocsátottak az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalból - tudtuk meg a hivatalnál. Az elbocsátások november 8-a óta tartanak a szervezetnél, még idén 1100 dolgozótól kell megválni.
A PricewaterhouseCoopers szerint komoly gondot okozhat, hogy nem születtek meg egyes, az uniós csatlakozás időpontjától kötelezően életbe lépő adójogszabályok és a végrehajtásukhoz szükséges rendeletek. Így még mindig túl bonyolult az szja-törvény (bár a legutóbbi módosításokkal javult a helyzet). A lemaradás miatt nehéz helyzetbe kerülhetnek a magyar vállalatok.
Részletek a 3. oldalon ä

Domokos László
Domokos László

Ez is érdekelhet