Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) azt javasolja a pénzügyminiszternek, tisztázza a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a Központi Bankok Európai Rendszeréhez történő csatlakozásáig, hogy a felügyelőbizottság ügyrendje minden tekintetben megfelel-e az uniós követelményeknek, és szükség esetén kezdeményezze annak megváltoztatását. A számvevők a jegybank testületeinek (közgyűlés, igazgatóság, felügyelőbizottság) pedig azt ajánlják, hogy gondoskodjanak az MNB-ről szóló törvény jogharmonizációs célú módosítását követően a belső szabályzatok és a szervezet átalakításáról.
A számvevők jelentése szerint az MNB tavaly 4,9 milliárd forint veszteséget ért el, miközben a mérlegfőösszege 4232 milliárd forintot tett ki. Ez a nettó kamat és kamatjellegű eredmény 16,1 milliárdos többletéből, a banküzemi bevételek és ráfordítások 17,6 milliárdos veszteségéből, valamint a devizaárfolyam változásából eredő mínusz 3,4 milliárd forintból állt össze. A jegybank belső számításai alapján a 2001-es adatokhoz képest az MNB eredménye 2002-ben 66,6 milliárd forinttal javult - áll az ÁSZ jelentésében.
A jegybank korábbi külföldi befektetéséből, amely a bécsi Central Wechsel- und Creditbank AG (CW) elszámolásához kapcsolódik, 368 millió forint veszteség keletkezett 2002-ben. Az MNB-nek a CW esetleges további veszteségeivel kapcsolatban kötelezettsége nincs.
Az ÁSZ szerint az igazgatóság működése tavaly a korábbinál operatívabbá vált. Az ÁSZ korábbi megállapításait figyelembe véve az igazgatóság napirendjére tűzött a jegybanki alapfeladatokhoz kapcsolódó kérdéseken túlmenően működési, gazdálkodási, szervezeti ügyeket, és döntött stratégiai kérdésekben is.
