A magyarországi ipari termelés – kiigazítatlanul számítva – az előző év azonos időszakához képest idén augusztusban 6,6 százalékkal nőtt, míg az év első nyolc hónapjában 4,4 százalékkal emelkedett – adta hírül a Központi Statisztikai Hivatal. Az utóbbi három hónap stabilan öt százalék feletti ütemet hozott, mivel júniusban 5,2, júliusban pedig 6,9 százalék volt az éves dinamika. A termelés a kiigazított index szerint augusztusban egy hónap alatt 0,2 százalékkal csökkent, az előző év azonos időszakához viszonyítva pedig 9,5 százalékkal lett nagyobb. A végleges adatokat október 15-én hozza nyilvánosságra a KSH.
Piaci vélemények szerint a havi adat önmagában nem jelent áttörést, ám mindenképpen biztató az év hátralévő hónapjaira nézve. Az elemzők továbbra sem módosítják felfelé az idei ipari növekedés ütemére vonatkozó 4–6 százalékos előrejelzésüket. Jó jel azonban, hogy a feldolgozóipar tovább bővül és a nyugat-európai felvevőpiacokon is fokozatosan nő a kereslet, ami az év utolsó hónapjaiban további emelkedést eredményezhet. A magyarországi ipari termelés üteme jövőre elérheti, sőt kissé meg is haladhatja a 7 százalékot. A legutóbbi GDP-adatból kitűnik, hogy a gazdaság szerkezete kezd átalakulni. A fogyasztás helyett inkább az export vezérli a növekedést.
Az év első hét hónapjában az exportértékesítés volumene 15,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét. Júliusban a kivitel a feldolgozóipar tizennégy alágazata közül kilencben emelkedett. A kivitelben a legnagyobb mértékű bővülést a forgalom harmadát adó villamos gépek és műszerek gyártása produkálta, emellett jelentősen növelte külpiaci eladásait a járműgyártás is. Az ipar héthavi belföldi értékesítése csupán 0,4 százalékkal nőtt.
