Úgy tűnik, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a Pénzügyminisztériumnál (PM) is pesszimistábban látja az idei gazdasági növekedés lehetőségeit. A gazdasági tárca szakértői ugyanis legjobb esetben is a GDP háromszázalékos növekedését várják 2003-ra, míg a pénzügyi tárca prognózisa 3–3,5 százalékos növekedéssel számol. Az idén várható átlagos inflációban sem teljes az egyetértés, a GKM ugyanis 4,7–4,8 százalékot vár, míg a PM 4,8–5,0 százalékra számít.
Ezentúl mindkét tárca rendszeresen készít külön gazdasági előrejelzéseket – jelentette be Gaál Gyula, a gazdasági tárca politikai államtitkára. A minisztérium már évek óta rendszeresen készít negyedéves elemzéseket, ezekben ezentúl mind több a jövőre vonatkozó szám szerepel. A fiskális tervek hitelességének megteremtéséhez szükséges a középtávú gazdaságpolitika következetes végrehajtása – mondta Gaál.
A folyó fizetési mérleg hiánya a gazdasági tárca várakozásai szerint 3,9–4,3 milliárd euró lesz, míg a PM 4,2 milliárdot vár. A GKM szerint csak nehezen érhető el az államháztartás 4,8 százalékos GDP-arányos hiánya idén, a néhány tized százalékpontos túllépés elkerülése érdekében legalábbis takarékos magatartás és további intézkedések szükségesek.
A világgazdaság jelenlegi állapota alapján az év hátralevő részében nem várható a külső feltételek számottevő javulása. A magyar gazdaság növekedését az év második felében is a fogyasztási kereslet lendülete húzza. Az idén is kiugró ütemben növekvő lakossági reáljövedelem egyre nagyobb hányada megy megtakarításokba, a magas kamatszint és a mérsékelt 2004-es béremelési kilátások nyomán.
A gazdasági tárca szakértői szerint a magyarországi ipari termelés volumene az év hátralévő részében fokozatosan bővül, így az első félévi 3,8 százalék után 2003 egészében 4,0–5,0 százalékkal bővül. A második félévben várhatóan folytatódik a termelő beruházások élénkülése, ez a feldolgozóipari és a gépberuházások gyorsuló növekedésében mutatkozik meg. A lakásépítések mérséklődő lendülete és az idén visszafogott állami útépítés miatt az építési beruházások 2003-ban csak stagnálnak. Mindezek nyomán 2003 egészében a beruházások növekedési üteme a tavalyitól kissé elmarad, 3-4 százalék valószínű.
A GKM szerint év végére újra 6 százalék közelébe emelkedhet a munkanélküliségi ráta. A nyári – részben szezonális okokra visszavezethető – csökkenés után ugyanis nem várható a munkaerő-piaci helyzet javulása: a gazdaságilag inaktívak közül egyre többen visszaáramlanak ugyan a munkaerőpiacra, de leginkább a munkanélküli ellátásban részesülők táborát növelik.
A költségvetési szférában idén 17-18 százalékkal növekednek a bruttó átlagkeresetek, míg a versenyszféra bérdinamikája 8 százalék körüli szintre mérséklődik – véli a tárca. Éves szinten 9 százalékkal emelkedik a reálkereset, ez a PM-ével gyakorlatilag megegyező várakozás.
Kedvező fejlemény, hogy az euróban kifejezett bérköltségek stagnálása miatt – a tavalyi jelentős romlás után – idén stagnálnak a versenyképességi mutatók. Tovább romlott ugyanakkor az ország tőkevonzó képessége: az első félévben ugyan részvény formájában 251 millió euró működőtőke áramlott be, ám a tulajdonosi hitelek egyenlege 570 millió mínuszt mutatott. A GKM szerint 2003 egészében részvénytőke formájában összesen egymilliárd dollár érkezik. Ráadásul gyorsul a működőtőke kiáramlása, az első félévi 610 millió euró után az év egészében 1,5 milliárd euró várható.
