A gyorsuló ütemben növekvő július után - a nyár végi leállások nyomán - a magyarországi feldolgozóipar kilátásai kissé romlottak augusztusban. Ezt jelzi, hogy a beszerzési menedzserindex (BMI) értéke az előző havihoz képest 2,1 százalékponttal, 50,3 százalékra csökkent. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) jelentése szerint ez kisebb mérséklődés, mint az egy évvel korábbi azonos időszaki.
A szezonálisan kiigazított index is visszaesést jelez, értéke 0,9 százalékponttal, 51,2 százalékra csökkent.
A logisztikusok szerint öszszességében enyhe javulás jellemző az év első nyolc hónapjára, de az ágazat átlagos teljesítménye elmarad a korábbi évekétől. A részindexek közül a korábbinál kisebb növekedést jelez a termelési index, amelynek mostani értéke 51,6 százalékpont. A júliusi növekedés után kissé mérséklődött a beszerzési árak mutatója, ennek ellenére a nyár végi árnövekedés nagyobb, mint egy évvel korábban.
A kibocsátás havi csökkenését júliushoz képest több cég jelezte. Csökkent a beszerzési mennyiség indexe, bár még mindig a kritikus határnak számító 50 pont felett van. A külpiaci kapcsolatok mutatói romlottak, augusztusban az importmennyiség indexe meghaladta a kivitelét. Tovább csökkent azonban a foglalkoztatási mutató értéke, s csupán 49,3 ponton áll.
