BUX 131913.18 0,16 %
OTP 41430 0,8 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Marad a jelzáloghitelek adókedvezménye

Évi 40-45 ezer új lakás épülhet a következő négy esztendőben - derül ki a kormány hosszú távú lakásépítési programjából. Nem szerepel a tervek között a jelzálogkölcsönök adókedvezményének megszüntetése, de a visszaélések elkerülése érdekében átvilágítják a területet.

2002. augusztus 7. szerda, 23:59

A tíz évre szóló Nemzeti Lakásépítési Programot idén decemberig kell előkészíteni ahhoz, hogy a terveknek megfelelően 2003 májusáig a kormány elé kerülhessen - mondta el tegnapi sajtótájékoztatóján Csabai Lászlóné lakásügyi kormánymegbízott. A jövő tavasszal társadalmi vitára bocsátandó program értelmében a kormány a következő négy esztendőben évi 40-45 ezer lakás építését célozza meg, és kiemelten kívánja támogatni a fiatalok, a nyugdíjasok és a hátrányos helyzetű családok lakáshoz jutását.
Jelenleg évi 97 milliárd forintot költ az állam lakásépítések támogatására. Az összeg megduplázása mellett az is szerepel a kormány tervei között, hogy a 2002. évi 3-4 milliárd forintos, lakásfelújításra és tömbrehabilitációra elkülönített keretet a kormányzati ciklus végére legalább 40 milliárd forintra növelik majd.
A kabinet nem tervezi a lakásokra felvett jelzáloghitelek utáni adókedvezmény megszüntetését - mondta el lapunknak Csabainé. A kedvezmény hatását azonban felmérik, és a külső szakértők bevonásával elkészített jelentés alapján lezárják a visszaélésre alkalmat adó kiskapukat. Bár az érvényben lévő szabályozás szerint a jelzálogkölcsön törlesztőrészletei utáni adó-jóváírási kedvezmény csak kevéssé érhető el az alacsonyabb jövedelműek számára, az albérletek kiadása utáni adókedvezménnyel, az illetékek összegének csökkentésével és a gyermekenkénti 1 millió forintos szociálpolitikai támogatás bevezetésével az ő lakáshoz jutási lehetőségeik is javulnak - közölte Csabainé.
Elődjével ellentétben az új kormány a szükségleteket és nem a felajánlott önerő nagyságát tekinti a legfontosabb szempontnak a támogatások elosztásakor. Törekedni fognak a szektorsemlegességre, így a gazdasági társaságok, az önkormányzatok, az egyházak és a lakásszövetkezetek egyenlő feltételekkel juthatnak állami támogatáshoz. Csabainé szerint az elhibázott lakásprivatizáció okozta kárt egy nemzeti lakásalap létrehozása enyhíthetné, ebbe átvennék azokat az ingatlanokat, amelyeknek tulajdonosa alacsony jövedelme miatt nem képes vállalni a fenntartás költségeit.
S. M.

Sebők Miklós
Sebők Miklós

Ez is érdekelhet