BUX 131458.86 -0,24 %
OTP 41070 0,88 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Állami pénz nélkül marad az FKGP

A Belgrád rakparti székházáért kapott 200 millió forintos foglalót nem az idén, hanem 2003 júliusáig kell a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Pártnak (FKGP) visszafizetnie a vevő Szeremley Hubának - mondta lapunknak Deák József, a párt főügyésze. Az elkövetkező négy évben költségvetési támogatás nélkül maradó FKGP a foglaló nagy részét a kampányköltségek finanszírozására költötte.

2002. április 9. kedd, 23:59

Az FKGP a választások első fordulóján elért 0,76 százalékos eredményével a következő négy évben nem jogosult költségvetési támogatásra, mivel ez csak az egy százalékot elérő pártoknak jár. Az éves keretösszeget a listás szavazatok arányában osztja szét a költségvetés.

Az FKGP 2001-ben és 2002-ben egyaránt 386,4 millió forint állami támogatást kapott. (A párt 2000-es beszámolója szerint két éve 378,3 millió forint támogatást kaptak.) A választásokkal összefüggő költségek biztosítására az FKGP 2002 januárjában a Belgrád rakparti székház eladása mellett döntött. Állítólag a párt évente mintegy 20 millió forintot tervezett elkülöníteni a 2002-es kampányra, ám a túl költséges pártrendezvények miatt ez nem sikerült. Az irodaházat egy Magyarországra hazatelepült milliárdos üzletember, a Badacsonyban borászként tevékenykedő Szeremley Huba vásárolta meg összesen 700 millió forintért. Az 1300 négyzetméteres ingatlan tulajdonosa továbbra is az FKGP, a felek bármikor elállhatnak az adásvételtől. Szeremley a vételárból 200 millió forint foglalót utalt a pártnak. Az üzletember az adásvételkor úgy nyilatkozott, hogy ezzel az FKGP választási kampányát támogatja, s később a fennmaradó 500 millió forint kifizetése után szállodát alakítanak ki az épületben.
Állami támogatás hiányában kétséges, hogy a kisgazdák vissza tudják-e fizetni kamatostul a 200 millió forintos foglalót. A párt szándéka továbbra is az, hogy visszafizeti a foglalót - mondta lapunknak Deák József pártfőügyész. Deák cáfolta azokat a lapinformációkat, miszerint a visszafizetés határideje 2002 júliusa lenne, a megállapodás szerint erre 2003 júliusáig van lehetősége a kisgazdáknak. Arról hogy miből is vásárolja vissza a párt a székházát, még nem döntött a pártvezetés. Deák szerint más pártingatlanjaik értékesítéséből nem származna ekkora bevétele a pártnak.
D. E. L.

Domokos Erika
Domokos Erika

Ez is érdekelhet