BUX 132263.38 0,16 %
OTP 41180 0,24 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Egy hét múlva döntés születhet a póznaperben

Február 27-én végső döntés születhet a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati tanácsa előtt az úgynevezett póznaperben. A jogvita tétje, hogy az Észak-dunántúli Áramszolgáltató Rt. (Édász) pervesztése esetén a hazai önkormányzatok perek tucatjait indíthatják a szolgáltatók ellen, azokat díj fizetésére kötelezve, ellenkező esetben a szolgáltatók több milliárd forintot „takarítanak meg”.

2002. február 20. szerda, 23:59

A helyi önkormányzatok régóta sérelmezik, hogy a területükön elhelyezett villanyoszlopok után nem szedhetnek díjat az áramszolgáltatóktól. Az önkormányzatok arra alapozzák igényüket, hogy az Alkotmánybíróság tavaly februárban megsemmisítette az 1994. évi villamosenergia-törvénynek azt a bekezdését, amely szerint az áramszolgáltató társaságoknak joguk van közcélú villamos művet közterületen díjmentesen létesíteni és üzemeltetni. Az egyik önkormányzati szövetség támogatásával Kemenesmihályfa vezetése próbapert indított, ám másodfokon a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság jogerősen az Édász javára döntött. Az önkormányzat ezt követően felülvizsgálati kérelemmel élt a Legfelsőbb Bíróságon.
Az ügy érdekessége, hogy az elsőfokú bíróság még úgy ítélte meg, hogy az önkormányzatot bérleti díj illeti meg a területén elhelyezett villanypóznák után. A megyei bíróság ezt felülbírálva határozott úgy, hogy az Édász nem köteles bérleti díjat fizetni Kemenesmihályfának az önkormányzat területén telepített villanyoszlopok után. A megyei bíróság a felperes kemenesmihályfai önkormányzatot 159 ezer forint perköltség megtérítésére kötelezte, az Édász - saját becslése szerint - 5 milliárdos kockázattól szabadult meg. A jogerős döntést hozó bíróság szerint a település kártalanítási igénye elévülhet, érvényesítésére az idő múlásával nincs lehetőség. Márpedig a kemenesmihályfai oszlopokat az 1950-es évek végén, az 1960-as évek elején állami tulajdonú területen közcélra állították fel. A bíróság kimondta: kártalanításra konkrét károkozás nyomán nyílik lehetőség, folyamatos kártalanításról nem lehet szó.
D. P.

Drávucz Péter
Drávucz Péter

Ez is érdekelhet