A kormány keddi ülésén 10 milliárd forinttal megemelte a Széchenyi tervben az egészségturizmus fejlesztésére szánt keretet, amely a fokozott érdeklődés miatt valószínűleg idő előtt kiürült volna. Az egészségturisztika vonzerejét az adja, hogy az idegenforgalom más területeihez képest itt gyakorlatilag nem érvényesül a szezonalitás. A gyógyszállók forgalma akkor is magas, amikor az év elején a többi hotel kihasználtsága éves mélyponton van. A vendégek fajlagos költése ezekben a szállókban - a gyógyászati és kiegészítő szolgáltatások igénybevétele folytán - átlagosan harmadával magasabb, mint a turizmus más területein.
Magyarországon mintegy 1300 hévízkút található, közülük 270 szolgál fürdési célokat. Ezekre épülve 40 gyógyszálló és 35 gyógyfürdő, valamint 5 gyógybarlang várja a turistákat. A statisztikák szerint a magyarországi gyógyszállókban idén az első öt hónapban 134 ezer vendég fordult meg, közülük 77 ezren külföldről érkeztek. Az összesen 476 ezer vendégéjszaka kétharmadát külföldiek töltötték el. A gyógyszállók szállásdíjbevételei az első öt hónapban összesen 3,1 milliárd forintot tettek ki, ennek 83 százalékát a külföldi turisták fizették ki.
A Gazdasági Minisztérium a Széchenyi terv turizmusfejlesztési programjának egészségturizmus alprogramja révén próbálja meg elősegíteni az eddig hasznosítatlan hévízkutak kihasználását. Ennek érdekében hirdettek pályázatot a termál- és gyógyfürdők, valamint a hozzájuk kapcsolódó szálláskapacitás fejlesztésére. Öt-öt milliárd forinttal növelték a termálfürdőfejlesztésre és az ehhez kapcsolódó kereskedelmi és szálláshelyek kialakítására szétosztható, vissza nem térítendő támogatásokra szolgáló pénzt. Ezekre a célokra eredetileg 10, illetve 8 milliárd forint állt rendelkezésre.
A kiírás értelmében a pályázatokon elnyerhető legnagyobb egyedi támogatás a fürdők fejlesztésénél egymilliárd forint vagy a fejlesztés teljes összegének legfeljebb 50 százaléka, szállodaépítésnél maximum 500 millió forint vagy a beruházás teljes értékének 15 százaléka. Idén eddig fürdőfejlesztésre összesen 29, szálláskapacitás-bővítésre pedig 2 pályázat érkezett be a tárcához. A bíráló bizottság eddig két alkalommal, összesen 13 pályázatot támogatott mintegy 6,2 milliárd forinttal. A támogatott projektek teljes bekerülési értéke megközelítőleg 16 milliárd forint. Valamennyi támogatásban részesülő beruházás a fővároson kívül valósul meg, és összesen 402 új munkahelyet teremt.
A szintén kedden elfogadott tízéves egészségturisztikai fejlesztési program a pályázati pénzek kiutalásával azt célozza, hogy a már működő létesítményeket fejlesszék, a kedvező adottságokkal rendekező térségekben pedig újakat építsenek, a környezetvédelmi szempontokat is figyelembe véve.
Domokos László
