Több hónapos egyeztetés után tegnap bejelentette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), hogy a jövőben csak a statisztikai hivatal publikál maginflációs adatot. Ezzel véget ér a két intézménynek a piacot zavaró párhuzamos tevékenysége. Az egyezség szerint 2002 januárjától a KSH maginflációs kosarából kikerülnek a szabályozott áras termékek, a saját tulajdonú lakásszolgáltatás és a virágok, így az a fogyasztói kosár csaknem kétharmadát fedi majd le.
A KSH és az MNB keddi megállapodásával véget érhet az az 1999 szeptembere óta fennálló áldatlan állapot, hogy mindkét intézmény publikált - saját módszertana alapján számított - maginflációs mutatót. Ezzel a párhuzamossággal ugyanis éppen a maginfláció fő, kommunikációs funkcióját gyengítették: míg a hagyományos - 12 hónapra visszatekintő - infláció a múltbeli áralakulást jellemzi, addig a maginfláció szemlélete előretekintő, így az - ha egyértelműen adott - képes lehet az inflációs várakozások koordinációjára.
Az egyezség értelmében 2001 júniusától csak az árindexek számításáért felelős intézmény, a KSH közöl maginflációs adatot, mégpedig 2002 januárjától új módszertan alapján. A KSH maginflációja eddig a fogyasztói kosár 80 százalékát vette figyelembe, vagyis 11 százalékkal több terméket - a nem feldolgozott élelmiszerek és az energia árucsoportjának néhány elemét - szűrt ki, mint az MNB. A jövő évtől a publikált maginfláció csak a fogyasztói kosár 64,4 százalékát fedi le: kiszűrik, azaz nem veszik figyelembe a számításban a gyakori árváltozású feldolgozatlan élelmiszereket, a virágot, az energiát, valamint az árak hirtelen elmozdulását kiváltani képes hatósági áras termékeket és szolgáltatásokat, továbbá a nem vásárolt fogyasztást jelentő saját tulajdonú lakásszolgáltatást. Az új mutatónak a monetáris politika általi használhatóságát növeli, hogy az új index a szokásosan számított fogyasztói árindex helyett az EMU-csatlakozáskor vizsgált harmonizált fogyasztói árindexet (HICP) veszi figyelembe. A KSH a mutató bevezetésekor az új metodikával 1995-ig visszamenőleg kiszámítja a maginflációt.
P. B.
