Három célzott lövéssel állította meg a szentendrei körzeti megbízott egy menekülő embercsempész gépjárművét szerdán – számolt be róla az RTL a police.hu nyomán.
A rendőrök Kiskunmajsától követték váltott járművekkel az Audit, ami úgy hívta fel magára a figyelmet, hogy elvakította a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőreit, majd a jelzésükre nem állt meg.
Azt írták, hogy kilenc menekülttel 84 percen át, 176 kilométeren keresztül menekült az az embercsempész a rendőrök elől, akinek járművét Szentendre felől Visegrád felé tartva sikerült mozgásképtelenné tenni.
Az ámokfutót Szentendrén, a 11-es számú főút és a Rózsa utca kereszteződésénél egy az úton keresztbe állított rendőrautó is megpróbálta feltartóztatni.
A menekülő ráhúzta a gépkocsit az úton álló egyik rendőrre, aki három célzott lövést adott le a jármű jobb első kerekére. A találatok ellenére az autó tovább haladt, majd néhány kilométerre a lövések leadásának helyszínétől, Szentendrén mozgásképtelenné vált.
A sofőr kiugrott a kocsiból és elmenekült. A hátrahagyott járműben a rendőrök kilenc, magukat szír állampolgárnak nevező férfit találtak, jogszerű magyarországi tartózkodásukat egyikük sem tudta igazolni.
Az utasok elmondása alapján, Szlovákiába történő szállításukért fejenként 1200 eurót kellett letétbe helyezniük Törökországban. Az embercsempész rendőrök keresik, a menekülteket visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A rendőri intézkedés során személyi sérülés nem történt.
El se induljatok! Ezt üzenik egymásnak a Dunakanyarból a fővárosba autózók
Lehetetlenség bejutni Szentendréről Budapestre, elesett a főút. Bővebben --->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Nyílt összeesküvésről beszél Orbán Viktor, már reggel bekövetkezik

Lehetetlen küldetésre vállalkozik a kormány a vidékiek szavazataiért?
Döntöttek Amerikában, erre várt a fél világ

Nem tudnak menekülni az antarktiszi tudósok, a csapat egy tagja félelemben tart mindenkit

„Süvít, mint egy hajtómű", lemond Vucic, ha kiderül, hogy bevetették - perdöntő felvételek jöttek ki

A lakótelepek a mennybe mennek, a kormány megnyomta a gombot

Az EU kizárja az amerikaiakat, a briteket és a törököket is a 150 milliárd eurós újrafegyverkezési alapból

Navracsics Tibor előhúzott egy ütőkártyát, a Balatonnál új időszámítás kezdődik

Figyelmeztet a NAV: jól gondolja meg, mit csinál!
