BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
header

Befektetés

11.
28.
00:00

A kamatvágás később gyengítheti a forintot

A 280 alatti euró/forint árfolyamok jó beszállási szintnek látszanak az euró vételéhez, akár a síeléshez szükséges mennyiségben is − véli Bámli Károly, a Commerzbank devizakereskedője. A szakértő meglátása szerint ugyanis jelenleg a magyar devizának szerencséje van. A pénteki leminősítés ugyanis jó nemzetközi hangulatban történt, ráadásul mindenki a görög helyzettel volt elfoglalva, így a hatás is limitált maradt. Mivel sikerült megoldani a görög helyzetet, javult a kockázatvállalási kedv keddre. A forint ennek megfelelően újra 281 alatt indította a napot, szinte teljesen ledolgozva a pénteki gyengülést. A jókedvben ugyanakkor az MNB monetáris tanácsa vágott az alapkamaton, ami után kérdéses, hogy egy újabb leminősítés esetén mennyire fogják állni a sarat a magyar eszközök, a csökkenő kamatfelárral. Kedden este ennek ellenére már 280 forint közelében kereskedtek az euróval, annak ellenére, hogy az euró/dollár keresztárfolyam nem tudta áttörni az 1,30-as szintet, sőt lefelé vette az irányt. A magyar deviza így a dollárral szemben 217 forintot ért, míg a svájci frankért közel 233 forintot kellett fizetni.

Szerző(k):
Deák Bálint
11.
28.
00:00

Átkötötte ING-opcióját a Mol

November végével kifizeti a Mol az ING Bank N.V-nél lévő Mol-részvényeket − jelentette be a társaság. A Mol a holland bankkal 2011. november 30-án kötött 5 220 000 darab törzsrészvényre vonatkozó opciós szerződést. A kötési árfolyam 57,9313 euró lesz részvényenként, ami 280 forintos euróval számolva nagyjából 16 220 forintot jelent. Ugyanakkor a két társaság újabb részvényopciós szerződést is kötött, melynek eredményeként a Mol amerikai típusú vételi opció, az ING pedig európai típusú eladási opció jogosultjává vált ugyanakkora részvénymennyiségre. Mindkét opció lejárata egy év, a vételi és eladási opció kötési árfolyama egyaránt 63,08878 euró részvényenként. A tranzakciók így nem változtatták meg a Mol sajátrészvény-állományát. A Mol tulajdonában 5 146 955 törzsrészvény, valamint 578 C sorozatú Mol-részvény van.

Szerző(k):
Deák Bálint
11.
28.
00:00

Magával rántotta az OTP és a Richter a BUX-ot

Szinte öntötték a Richtert és az OTP-t a keddi kereskedési napon. Így a BUX index 12,2 milliárd forintos forgalom mellett végül 17 663 ponton állt meg, ami 1 százalékos csökkenést jelent.A nap elején még 1,22 százalékos pluszban levő OTP vélhetően az S&P leminősítő döntésének betudhatóan roggyant meg a nap végére. Záróára 3880 forint lett, ami 1 százalékos gyengülést jelent a közel 5 milliárd forintos forgalmat produkáló bankrészvény esetében. Az MSCI index változása miatt kényszer alatt álló tulajdonosok pedig, úgy tűnik, most ébredtek, legalábbis erre lehet következtetni a Richter nagy forgalom melletti közel 3 százalékos eséséből. Több mint 5,5 milliárd forintnyi gyógyszergyári részvényt öntöttek a piacra a befektetők. A nagy tételes eladási megbízások délután három óra után érkeztek, így a napközben jellemzően 36 200 forintos ár végül három óra után beszakadt és a zárásban 35 560 forinton cseréltek gazdát a papírok.

Szerző(k):
Sebestyén Stella
11.
28.
00:00

A Pioneer vásárolt a Prémium Euró Magyar Államkötvényekből

Bár a Pioneer Alapkezelő szerint elsősorban a szerencsének és nem annyira a megfelelő gazdaságpolitikának köszönhető, hogy a forint- és az állampapír-piaci hozamok ennyire stabilak, ennek ellenére vásároltak a múlt héten kibocsátott Prémium Euró Magyar Államkötvényből. Adófizetőként ugyan kicsit vérzik a szíve Szűts-Békési Ilonának, a társaság kötvényportfólió-menedzserének a relatíve drágán kibocsátott állami forrás miatt, szakemberként azonban vásárolt az inflációt követő kamatozású hitelpapírból. Nemcsak a Pioneer kötvényalapjaiba, hanem az abszolút hozamú Regatta alapjuk portfóliójába is bekerült az instrumentum, és reméli, hogy lehet még jegyezni később is papírokból, mert a decemberben induló Cirkáló nevű alapjukba is szeretnének egy kisebb euró-államkötvénypakettet.

Szerző(k):
Sebestyén Stella
11.
28.
00:00

Mérsékelt volt a görög öröm

Visszafogottan ünnepelték az európai tőzsdék az előző hajnalban kiizzadt görög megállapodást, ennek köszönhetően Görögország néhány hónapra újra lekerülhet a világgazdaságot közvetlenül fenyegető veszélyforrások listájáról. A hangulatot valamennyire ronthatta az OECD lehangoló globális növekedési prognózisa (igaz, ez inkább már ismert információkat összegzett), a délután érkező nagyszerű makroadatok viszont optimizmussal tölthették el a piaci szereplőket − a költségvetési szakadék pedig továbbra is megoldatlanságával jelent fenyegetést. A londoni FTSE−100 0,7, a frankfurti DAX 0,5 százalékkal lett erősebb hétfői szintjénél, a párizsi CAC−40 pedig stagnált. A periférián eközben kismértékben estek az árfolyamok: a madridi IBEX−35 0,2, a milánói FTSE Mib 0,3 százalékot csökkent. Athénban viszont hiába estek a bankpapírok tíz százalékot, a részvénykosár így is 0,3 százalékkal emelkedett. Kimagaslott a francia likőrgyártó Rémy Cointreau szereplése az európai porondon, a konyakcég közel a duplájára emelkedő profitról számolt be a harmadik negyedévben, így 6,4 százalékkal emelkedett a jegyzése. A nagyobb pénzügyi részvények Európa-szerte emelkedtek a görög megállapodás miatt; különösen a néhány felminősítéssel is megtámogatott brit bankrendszer volt elemében, a szigetország pénzintézetei jellemzően 2-3 százalékkal lettek drágábbak. Az olajcégek viszont estek, ami az kőolaj jegyzése visszaesésének tulajdonítható. Lapzártánk idején vegyesen álltak az amerikai részvények: a Dow Jones ipari átlaga 0,1 százalékos esésnél ragadt, az S&P−500 és a Nasdaq viszont 0,2 százalékos emelkedésig tápászkodott a nyitást követő félszázalékos mínuszból. Hiába a sok jó hír, az amerikai befektetők minden bizonnyal a költségvetési szakadékkal kapcsolatos vitában megmerevedő álláspontok miatt maradtak távol a piacoktól.

Szerző(k):
Kasnyik Márton