A befektetők egyre inkább elfordulnak a részvénypiaci befektetésektől, ezért hamarosan több tőke lesz a kötvényekbe fektető hedge-fundoknál, mint a részvénypiacon szerencsét próbáló társaiknál. A harmadik negyedév végén ugyanannyi pénzt, 586 milliárd dollárt kezeltek a részvénypiacon befektető hedge-fundok, mint a kötvénypiacon befektetők, s ez utóbbiak hamarosan le is előzhetik részvénypiacon próbálkozó társaikat − írja a Financial Times az iparágat figyelő HFR adataira hivatkozva. Ezzel a mintegy kétezermilliárd dollár befektetéséért felelős iparág történetében először maradhatnak le a részvénypiaci alapok kötvénypiaci társaiktól, annak ellenére, hogy a kötvények a jegybankok laza monetáris politikájának köszönhetően rendkívül alacsony hozamot biztosítanak − mondta Ken Heinz, a HFR elnöke a lapnak.
A folyamat persze érthető, hiszen a vételi és eladási pozíciókat egyaránt nyitó befektetési, részvénypiacon befektető alapok teljesítménye idén átlagosan 5,8 százalékos nyereség volt, eközben az S&P−500-as index 15 százalékot hozott január elseje óta. A vegyes stratégiát követő alapok közül eközben például Ken Grifins Citadel nevű alapja 21 százalékos nyereséget ért el, a Pine River pedig 11 milliárd dolláros alapjából idén eddig 18,6 százaléknyi hozamot fizetett ki befektetőinek, jórészt a jelzálog fedezetű értékpapírokon elért nyereségnek köszönhetően.
