A tengerentúli tőzsdei kereskedés szünetelt az Egyesült Államok nemzeti ünnepe miatt, ám Európában ennek ellenére sem múlt el nyomtalanul a hétfő. A forgalom ugyan a megszokott mindössze 70 százaléka volt, ám az FTSEurofirst így is 1,4 százalékkal tudott emelkedni, így már több mint 50 százalékkal szárnyalja túl március eleji történelmi mélypontját. A Footsie 1,7 százalékkal, a DAX és a CAC-40 pedig 1,5 százalékos pluszban zárta a napot, az emelkedés élén elsősorban az élelmiszer-piaci részvények álltak. A szektor iránti érdeklődést az indította el, hogy a Kraft bejelentette, 16,7 milliárd dollárért felvásárolná a brit Cadburyt, ám az egyelőre nem hajlik a megegyezésre. A csokigyártó jegyzése közel 40 százalékkal, 2007 nyara óta nem látott szintekre ugrott a hírre. Az élelmiszeripar javuló kilátásait a Cadbury magabiztosságán túl az Associated British Food jelentése is alátámasztotta - a társaság javított éves eredmény-előrejelzésén, amit a befektetők is jó néven vettek, több mint 4 százalékkal hajtva fel a részvény árfolyamát. Londonban az Unilever, Párizsban a Danone is profitált a szektor kedvezőbb megítéléséből. A tőzsdenap a bankoknak és a bányaipari cégeknek is kedvezett; utóbbiak a fémek árupiaci jegyzésének emelkedésével váltak egyre keresettebbé, de a szektor iránti érdeklődést továbbra is növelte az Xstrata harca a Lonmin megszerzéséért , előbbiek a G20 londoni találkozójának üzenetére - miszerint a kormányzati ösztönzések várhatóan tovább folytatódnak - drágultak. Az olajipari cégek iránti érdeklődés is tetőzni látszik az OPEC őszi ülése előtt; a legnagyobb kitermelő országok az előrejelzés szerint a jelenlegi szinten tartanák a kitermelést, s ezt a befektetők pozitív hírként értékelik, hiszen a könnyűolaj árupiaci jegyzését újra 68 dollár fölé tornászták.
